Soha nem voltam buliba járó típus

„Steven Gerrard írja az önéletrajzában, hogy 30 éves kora után már úgy érezte, „felnőttesebben” kell viselkednie – a pályán és a magánéletben is. Egyre visszafogottabban ünnepelt egy-egy gól után, jóval kevesebbszer járt el a nagyobb győzelmek után bulizni stb. Te is érzel magadban ilyen jellegű változást?

Én soha nem voltam buliba járó típus. Már fiatalon se nagyon voltam az, talán ha évi 2-3 alkalommal voltam diszkóban. Alkoholt egyáltalán nem ittam. De ezek nem is hiányoztak, mert mindig tudtam, hogy milyen cél érdekében mondok le róluk.

Gyakran előfordul, hogy a fiatalabb csapattársak tanácsot kérnek tőled, akár a magánéletükkel kapcsolatban is?

Abszolút. A csapatsportban eleve családiasabb a légkör, hiszen az ember szinte egész nap együtt van a csapattársakkal, adott esetben többet látja őket, mint a feleségét. Néha – például ha edzőtáborban vagyunk – hetekig nem megyünk haza. De már az edzések után se rohan haza rögtön mindenki; sűrűn beszélgetünk, odafigyelünk egymásra, ha valakinek születésnapja van, megünnepeljük, eszünk egy pizzát… Szóval mindenki próbál segíteni a másik gondján-baján, és ez jó érzés. És igen, akár magánéleti kérdésekkel kapcsolatban is kikérik a véleményemet; de olyan is előfordul, hogy én kérem ki valamilyen ügyben a fiatalabbak tanácsát, mert érdekel, hogyan látnak egy-egy szituációt.

Gondolom, a család nagyon fontos számodra.

Igen, a család kiemelkedően fontos. Nem hiszem, hogy lenne olyan élsportoló, akinek ne lenne az. A kapusoknál különösen lényeges a kiegyensúlyozottság, amit egyedül a stabil családi háttér képes biztosítani. A feleségemmel még tinédzserkorunkban ismerkedtünk meg; 16 évesen jöttünk össze, 20 évesek voltunk, amikor összeköltöztünk, jelenleg 23 éve vagyunk együtt. Ő a tökéletes partner számomra – tökéletesen ismerjük és kiegészítjük egymást. Együtt nőttünk fel, sőt, azt lehetne mondani, hogy együtt nőttünk bele az életbe… Két gyerekünk született: a lányunk 15 éves, a fiunk pedig most nyáron lesz 12.”