Attól, hogy buzizol, Böde még nem lő gólt!

2016. június 19. 17:10

Érdemes lenne ennek az országnak megtanulnia végre önmagának, a saját sikereinek, és nem a gyűlöletét a világba kiáltva örülni.

2016. június 19. 17:10
Jámbor András
Jámbor András
Kettős Mérce

„Tegnap még többen ünnepeltek az utcán, mint 4 napja. Gyerekek, nők, fiatal férfiak, apák, és nagypapák őrjöngtek az utcán, hogy pár órára maguk mögött hagyhatják a szart, és felemelt fejjel járhatnak a közösség részeként.

És megint az van, hogy a #csakegyutt-et az #egyekvagyunk-ot elbassza a megszokott balsors ami régen tép. Nekem nem kell a románokat utálnom, a buzikat szidnom ahhoz, hogy éltesem a válogatottat. Az osztrákok cukkolásánál még értettem mit keres itt conchita, de tegnap maximum a ki nem ugrál bálnavadász héj-nek lett volna értelme.

Gyűlöletből nem lehet szart se építeni. Mi a második románozás és az első buzizás után hagytuk ott az ünneplést, mert ez most nem kellett nekünk. Egyik ismerősöm migránskurvázást kapott az utcán (nem, nem migráns az illető, de ez mindegy is). Szintén ismerőseim, egy 4 fős lánycsapat (akik nem kedden lettek fociszurkolók), pedig »annyira élvezték a karnevált«, hogy elhatározták, többet nem mennek ki közös meccsnézésre. Persze tegnap, és kedden is az örömüket az égbe, és egymás fülébe kiáltók voltak elsöprő többségben, még ha néha a hangot át is vették a közösség rombolói.

#csakegyutt és #egyekvagyunk? Hát alapvetően igen, és nem csak fociban, hanem mindig minden pillanatban, és elég fájó, ha egy ilyen katarzis mint a tegnapi siker nagyon sokakból a buzizást, a nőgyűlöletet, a sovinizmust hozza ki. Ez leginkább gyávaság és félelem. Érdemes lenne ennek az országnak megtanulnia végre önmagának, a saját sikereinek, és nem a gyűlöletét a világba kiáltva örülni. Nem azzal örülni, hogy utálom a másikat, hanem annak, hogy sikerült azoknak, akikre most felnézünk, és akik minket képviselnek, annak, hogy a Böde befújta az öngólt Izland ellen!

Az kéne végre ennek az országnak, hogy a #csakegyutt, és az #egyekvagyunk ne egy másokkal szembeni meghatározás legyen, hogy ne kelljen senkinek azt éreznie, hogy ha a válogatottnak szurkol, akkor saját magával szemben kell állást foglalni, mert ne adj isten meleg, vagy nő, vagy esetleg az egyik szülője román...”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 227 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vendelin
2016. június 20. 15:15
Az egyetlen helyes reakció egy ilyen sikerre csak a magyargyűlölet lehet, igaz-e Jámbor úr?
kurbitalis
2016. június 20. 12:52
Az ország polgárai örülnek, sőt, az egész Kárpát-medence örvendett, sőt, mi több, a világ minden táján élő magyarok is nézték és örvendtek. Csak egy szűk, idióta szubkultúra gyűlölködött, gyűlölködik, és óbégatja gyűlöletét szerte a világban: ezek a liberálisok. Mint jelen firkász is.
1000bocs
2016. június 20. 11:04
Miközben az egész ország nevetve egymás nyakába borul, miközben általános az öröm, DULIFULI megtalálta az okot a haragra: "- Ezek egymást most nagyon szeretik, de nem MINKET szeretnek ennyire! A szemetek! Itt örömködnek a MAGYAR csapat sikerei miatt, azért nevetnek egymásra mert mind MAGYAROK! Ahelyett hogy mindenki RÁNK mosolyogna, és azért szeretne MINKET végre, mert buzik vagyunk! Minket már észre sem vesznek! Velünk nem foglalkozik senki? A mi érzékenységünk smafu? Hol vannak ezek a nevető, egymás nyakába ugráló tömegek amikor PRIDE van? Hol vannak ezek?" És persze a MAGYAR a széthúzó, gyülölködő "fajta". Egy haladó baller pedig nem általánosít, ugye? A "kettős mérce" a blog nevében a szerkesztési elvre és a világnézetre utal náluk, nem pedig arra ami ellen fellépnek.
pollip
2016. június 20. 08:22
Érdemes megnézni a zindexen és az origon az albán-román meccs tálalását. felháborító!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!