Doom – A francot pornó, a sztori benne a legjobb

„Ha végignézünk a jelenlegi sikerjátékokon, azt látjuk, hogy a közönség szomjazza a jó sztorikat. Ma már a Grand Theft Auto sem az a helyes kis ámokfutás, amely az első kettő és valamennyire még a harmadik rész idején is volt. Motiváció meg érzelmek kellenek. Igenis elvárjuk, hogy összetett karakterek rángassanak ki a kocsikból tisztes családanyákat, és lőjenek homlokon rendőröket. Az asszaszinok is kötelesek megindokolni, miért nyitnak fel annyi nyaki artériát, és az sem árt, ha még jó sokat is beszélnek róla. Arról pedig pont múltkorjában volt szó, miként állt bután Nathan Drake, amikor az Uncharted negyedik felvonásában ország-világ elé kényszerült tárni, miért csen el mindent, ami az útjába kerül, illetve ha egy feltáratlan, ősi város kerül az útjába, azt miféle gyermekkori sérelem miatt szokta jóvátehetlenül szétbarmolni.

A szándék tehát érthető, viszont a kihívás teljesíthetetlensége sem tagadható. A Doom 3 ugyanis pont ezzel próbálkozott. Sztorit akart, meg lassanként felvezetett akciót, hovatovább: survivor horror elemeket. Kár, hogy az intenzív Doom élményen sokat rontott a sötétben zseblámpafény mellett történő totyogás. A Doomból sosem lesz Alone in the Dark vagy Silent Hill és vice versa. Szóval nem látszott a menekülési irány, valószínűleg le kellett ülni gondolkozni. És ahogy ebből a kissé már idejétmúltnak tekintett tevékenységből oly sokszor, most is kisült a megoldás.

A Doom sztorija az, hogy nincs sztorija. Sőt arról szól, hogy a játékost nem is érdekeli a történet. Úgyis csak megy és lő, kegyelmet meg aztán hírből sem ismer. Ebből az alapötletből pedig olyan gonosz, cinikus, ferde mosollyal előadott tréfa bontakozik ki rólunk, emberekről, hogy még a fajunkról a legkegyetlenebb szatírát papírra vető Jonathan Swift is megnyalná utána mind a tíz ujját.”