Orbán Viktor szerint ezt a könyvet mindenkinek el kellene olvasnia
A neves politikai gondolkodó, G. Fodor Gábor ezúttal az utóbbi évek talán legnagyobb politikai konfliktusát vette górcső alá.
Sok minden történhet egy ember életében tizenhárom év alatt. Ennyi idő telt el Quentin Coldwaterében A varázslók-trilógia kezdete óta.
„A sorozat folyamán állandóan visszatérő és különböző módokon felhasznált fejlődésregény-motívumokat és a fantasy eszközeit a záró kötetben a szerző csúcsra járatta. Fillory egyrészt már a puszta létezésével ezt támasztja alá, másrészt nem pusztán háttere, hanem a trilógia tevékeny részeseként katalizátora is mindkét műfajnak. A küldetésben járó Janet és Eliot beszélgetéseik során felfedezik, hogy korábbi énjeik immár szűkek számukra és új személyiségükkel még nem barátkoztak meg teljesen. Nagyon önkényesnek tartom Grossman részéről azt, hogy ezt a fejlődést kizárólag egy küldetés során állapíthatják meg.
Ez az önkény egyrészt felhívja a figyelmet arra, hogy mennyire meghatározott és ezáltal korlátozott mozgástérrel rendelkezik egy ilyen műfajú regény, másrészt Grossman reflexíven viszonyul az általa választott zsánerhez. Nemcsak felszínesen piszkálja a fantasy tolkieni örökségét, hanem ki is fordítja azt: a tükrök szimbolikáját köti össze a tolkieni alteremtő fogalmával. Ovidius Átváltozásokban olvasható Narcissusa óta furdalja az emberiség oldalát a tükrök működése és mikéntje. Azóta is különböző hajmeresztő találgatások táptalaja, így a zsánerírók részéről állandó érdeklődésre tarthat számot, legyen az portálként való működése, mint Lewis Carroll Alice Tükörországban kötete vagy az igazság megjelenítésére használt eszköz, mint Bram Stoker Drakulájában. A tükör játékba hozható, mint lehetséges világ, amely kísértetiesen hasonlít az általunk ismerthez. Azzal, hogy témává emeli őket és csavarint egyet a szabályokon, megfricskázza a kánont, amelyből jött.
A varázsló birodalmában tükröződik minden, aminek tükörképe lehet: Fillory, Quentin vagy akár a Chatwin-testvérek. Ezek a tükörképek azonban torzak, csak tüzetesebb vizsgálódás után lehet felismerni az eredetüket. Ugyanakkor a tükrökbe nézve önreflexiókra is késztethetik a beléjük pillantót. Felismerik – ahogyan Janet és Eliot –, hogy már nem azok, akik tizenhárom évvel ezelőtt elkezdték ezt a hatalmas kalandot, vagyis öregedtek és ezt el is fogadták. Így írják felül a fiatalság eszképizmusának szükségességét és az ezzel járó örök vágyódást az ifjúságra, a gondtalanságra való igényt, helyette bejárva egy utat, immár készek kilépni Filloryból, vagyis a »hosszú nyár véget ért« [407. o].”