Fociünnep

„Ahogyan Szilágyi Áron olimpiai aranya után nem lehetett beférni a vívótermekbe, biztos vagyok benne, most rengeteg fiatal dönt úgy ezekben a napokban, hogy érdemes lesz lemenni focizni tanulni, hiszen érték lesz magyar válogatottnak lenni, és már nem Messik születnek az országban, hanem Szalaik vagy Bödék. A saját fiamon is látom a változást: az eddig a foci iránt nem nagyon érdeklődő gyerekből igazi drukker lett. Az egyenlítő gólnál már együtt örülhettünk annak, hogy a sors megadta azt, ami járt a magyar válogatottnak. Mindez pedig azt is előrevetítheti, hogy talán újra megtelnek majd a magyar stadio­nok nézőkkel, és ismét remek hangulatú meccseket láthatunk a hazai bajnokságban is. A remény tehát él, és jól mutatja ezt, hogy a barátok is egymás után hívtak fel: nézzük együtt szerdán a portugálok elleni focit.

Van azonban még egy dolog, ami jó lenne, ha változna. A jégkorongmeccseken a szurkolás egy teljesen más dimenzió. A jégpályákon a nézők között nincs verekedés, a gyerekedet nyugodtan kiviheted magaddal, nem kell attól tartanod, hogy baja esik. Örömmel látom, hogy a magyar fociszurkolók többsége hasonlóan gondolkodik, csak jó lenne, ha az a pár száz, fekete ruhába öltözött ember is inkább nemzeti színűre cserélné a ruházatát, és fociünnepként élné meg azt, ami most zajlik a labdarúgásunkban.”