Marseille és a rettegés (f)oka

„A futball szenvedélyes játék. A legszenvedélyesebb a világon. Ahogy egy nagy ember megfogalmazta, »nem élet és halál kérdése... Sokkal több annál!« Nem baj, ha az érzelmek magukkal ragadják az embert, ha a csapatáról csak többes szám első személyben beszél, ha egy játékvezetői téves ítéletet a saját maga elleni támadásnak él meg és így tovább. Nem baj, ha kiabál, ha tombol, ha a győzelmek után vadul őrjöng, a vereségek után pedig úgy magába roskad, mintha legalábbis gyászolna valakit. 

Ez mind nem baj, erre mind szükség van, mert ettől lesz a futball futball. Az érzelmek vihara, a hovatartozás legőszintébb kifejezése. Ez a játék sosem lesz tenisz, amelyben visszafojtott lélegzettel, néma csendben illik ülni, és egy-egy játszma végén a taps is csak mértékletes formát ölthet. Pontosabban lehet ilyen vénaszkennerrel, magas jegyárakkal, drapériák és pirotechnikai eszközök betiltásával. De abban a pillanatban a futball meghal. Csak egy lesz a többi sportág közül elveszítve azt, ami feléjük emelte: a szenvedélyt.

A baj az, hogy sokan összekeverik a szenvedélyes szurkolókat a huligánokkal. Akik Marseille-ben izmoztak, nem szurkolók voltak. Csak a balhé vezette őket útjukon, nem a futball. Ők kizárólag verekedni mentek, és ehhez most az Eb adta a terepet. Ők nem szenvedélyesek, hanem végtelenül ostobák. Tőlük tényleg meg kell tisztítani a pályákat és a környéküket. De eközben ne feledjük: a színház legalább annyit árt a focinak, mint a huliganizmus. Csak máshogyan.”