Hull a hó Kékestetőn: mesés téli hangulat a csúcson! (VIDEÓ)
A Mátrában és a Bükkben is esik a hó.
A Mátrát sokáig elszalasztott lehetőségnek láttuk. Országosan kiemelkedő termőhely, kiváló klíma, jó fekvések és hagyjuk meg, turisztikailag is tud egynél többet villantani.
„A Mátrát sokáig elszalasztott lehetőségnek láttuk. Országosan kiemelkedő termőhely, kiváló klíma, jó fekvések és hagyjuk meg, turisztikailag is tud egynél többet villantani. De a borvidék, amelyre az illatos ipari techno-borok keresztjét akasztották, a rendszerváltást követően majd másfél évtizedig csak aludt. Részemről érdeklődve szemléltem, hogy a tetszhalált játszó, ámbár igen komoly potenciált hordozó történelmi borrégiók közül (Mátra, Sopron, Mór, Neszmély) melyik és mikor indul el valamilyen pozitív irányba. Mohikánok vannak persze mindenhol mutatóba, de egy-egy termelőre sajnos nem lehet borvidéki ökoszisztémát alapozni. És hiába a szikra, ha csak füstöl a szalma, lendület nélkül soha nem jöhet létre alapvető változás. A Mátra is sokáig vajúdott, de ma már egyértelműen pozitív példaként lehet rá hivatkozni és (sajnos) állva hagyta a többieket.
Nem kérdés, hogy a kétezres évek közepétől önszerveződő Mátrai Tőkések elévülhetetlen érdemeket szereztek a Mátra fényének emelésében. Losonci Bálint, Karner Gábor és Szecskő Tamás hosszú évek alatt olyan szemléletet hoztak a borvidékre, amely nemzetközi mércével is megsüvegelendő. Mindenképpen meg kell még említeni az Tőkések előtt járó Németh Attila Gábort, aki az első mátrai referencia-borokat letette az asztalra és talán elsőként mutatta meg azt a bizonyos potenciált. A Tőkések aztán tovább árnyalták a képet egyedi látásmódjukkal, az organikus művelés és a kevés beavatkozással operáló borkészítés felé tett lépésekkel. Ők ma mindannyian hivatkozási pontok, sokan az ő példájukat követve kezdtek minőségi bort termelni a Mátrában, költöztek a borvidékre, vállalták a kemény munkát és a vele járó lemondást.
A fentiek ellenére természetesen hurráoptimizmusra nincsen ok, hiszen a Mátra máig sok terhet cipel. A fiatalok menekülnek a falvakból, nem látnak perspektívát a mezőgazdasági tevékenységben és inkább a városi életben keresik a boldogulást. A szőlőben szinte csak öreg nénikék, bácsikák segítségét lehet igénybe venni, a fiatalok teljesen eltűntek a napszámos piacról. Nagy fejfájást okoz a termelőknek a hatvan feletti generációk kiöregedése, közülük is csak kevesen elég szakképzettek és fejlődőképesek, de ha ők is leteszik a lantot, nem lesz kivel a munkát elvégeztetni. A korábbi évek roma és nem roma lakossága közötti kiélezett helyzet, amely aztán Gyöngyöspatán robbant hatalmasat, úgy tűnik picit lenyugodott. A rendszerbe továbbra is problémák tömkelege kódolódik, megoldás nincsen és az az érzésem, hogy a cigányság egzisztenciájának emelése és munkaerőpiacra integrálása nélkül nehéz lesz bizonyos hegyeket megmászni.”