Az egy dolog, hogy a filmnek szinte nincs története, de ha már így adódott, legalább fel lehetne dúsítani látványosan koreografált bunyókkal, epikus összecsapásokkal.
„Miért volt szükség erre a hosszú bevezetőre? Mert nem árt emlékezni arra, hogy az X-Men sorozat esetében nem beszélhetünk egységes színvonalról, kötelezően hozott minimumról, vagy bármi hasonlóról és nem árt emlékezni arra sem, hogy ez a franchise mindig képes volt szinte nyert helyzetből is veszíteni. Most éppen ez történt. Pedig minden lehetőség adott volt, a filmet ugyanaz a csapat készítette, mint a Days of the Future Pastot, a fiatal(abb) generáció néhány nagyon tehetséges színésze játszik benne és mégis mind a történet, mind a karakterek borzalmasak. Kezdjük a történettel, amivel nem az a legnagyobb baj, hogy zavaros vagy következetlen, hanem az, hogy gyakorlatilag nincs. Feltűnik egy ősi gonosz és el kell verni - röviden így foglalható össze az a több mint két óra, amíg a film tart, az egyetlen fordulat pedig egy dramaturgiailag teljesen indokolatlan kitérő, aminek egyetlen értelme, hogy a filmben meglegyen a kötelező cameo. Sajnos a szereplők is egysíkúak és élettelenek lettek. Annak ellenére, hogy a korábbi részekben az írók mindig törekedtek arra, hogy mélységet adjanak nekik, a színészeknek most mindent bele kell adniuk, hogy azt a pár mondatot, ami nekik jutott (vannak olyan szereplők, akik egy oldalon állnak, de az egész film alatt nem szólnak egymáshoz) megtöltsék élettel, de érezzük, hogy még a rendezői utasítás is csak annyi lehetett feléjük, hogy nézzenek dühösen.”
Legalábbis a Dumb és Dumber – Dilibogyók és a Keresd a nőt! szerzőpárosa szerint. Akik a Dear Santa, egy családi vígjáték álcája mögött a sátánból és egy család veszteségéből csinálnak viccet.
Az elmúlt években bővül a piac: a szuperhős-dömpinget követően művészi vagy éppen szépirodalmat feldolgozó képregények és olyan sorozatok látnak napvilágot, amikre korábban esély sem volt.
Az elmúlt százhúsz évben öt államalakulathoz tartozó Csallóközben már a klub puszta működése is csodának számít, ám a DAC a megmaradás és a nemzeti összetartozás szimbóluma lett. Dunaszerdahelyi beszélgetés Tősér Ádámmal, a kerek születésnap alkalmából a sportklubról készült egész estés dokumentumfilm rendezőjével és Nagy Krisztiánnal, a DAC kommunikációs vezetőjével.
A volt EP-képviselő szerint az elmúlt mintegy száz évben a külső erők megtalálták azokat az ágenseket, akik belül tudtak zavart kelteni vagy idegen érdekeket megjeleníteni.
A nem túl bizalomgerjesztő előzetes ellenére a Demjén Ferenc dalaira komponált Hogyan tudnék élni nélküled? közelről sem olyan rossz, ami főleg a szerethető, szimpatikus szereplőknek és a jó ízléssel adagolt zenei betéteknek köszönhető.
Magyarországon is bemutatták a DAC filmet, a dunaszerdahelyi futballklubról szóló mozit, amely a felvidéki magyarság közösségteremtő erejének szimbólumává vált.
Ügyvédje szerint F. János előadásai nem objektívek, és nem vehetőek figyelembe bizonyítékként.
A német Katasztrófavédelmi Hivatal (BBK) alelnöke, René Funk szerint minden német háztartásnak fel kell készülnie az elhúzódó áramkimaradásokra és más vészhelyzetekre.
