„A köztévé kínos, úgy, ahogy van, sajnos ez olyan világos, mint a nap. Most mégsem csak ez jutott eszembe a cikkről, hanem az is, hogy beüssem a bemondónő, Meszes Boglárka nevét az internetes keresőbe, hadd lám, mit ad ki. A találatok egyik fele még a húsvéti szaftos bakiról szólt, a másik fele a mostani tévesztésről. Némelyikben burkolt szexizmust is fel lehetett fedezni, végül is egy fiatal nő élő adásban blamálta magát – ez akkor is pikáns, ha semmit nem teszünk hozzá, vagy csak egy összekacsintással jelezzük, hogy a szótévesztés mekkora poén. Két oldalon keresztül olvashattam a kínos bakikról szóló cikkeket, többnyire bulvárlapok és blogok oldalain. (...)
Persze lehetséges, hogy az én túlérzékeny (női?) nézőpontomnak semmi helye a magyar közéletben, amely továbbra is férfiak által uralt terep. Egy férfi kollégám ki is igazított már tegnap, mondván, hogy ez valóban nem igazságos, de végül is »ő vállalta«, mármint Meszes Boglárka és mindazok, akik a köztévénél dolgoznak, számíthatnak rá, hogy ömleni fog rájuk – hogy a Magyar Művészeti Akadémia friss életműdíjasát, Pap Gábort idézzük – a trágyalé. Az ősmagyar ezotéria iránt elkötelezett művészettörténész szerint ez azért van, mert nem a táltost követjük, hanem hamis bálványokat, mint a Nobel-díj meg az Oscar-díj. Ezt az eszmefuttatást is minősíthetném, de inkább kihagyom. Csak az jutott róla eszembe, hogy milyen szép is lenne, ha minél többen leszállnának a küldetéstudat magas lováról, mert nagyon úgy tűnik, hogy nem a táltos és a hamis bálványok küzdelme zajlik Magyarországon, hanem a társadalom elég nagy része szenved úgy általában a rosszindulat influenzájában. Igaz, hogy holmi mitológiai harcoknál ez kevésbé emelkedett állapot. Cserébe viszont kellemetlen, tartós – és nem fog katarzishoz vezetni soha.”