Tóth Csaba: A sci-fi politológiája

2016. május 25. 08:50

Tóth Csaba valódi forrásszövegként kezeli Suzanne Collins regényeit, és egy pillanatra sem kérdőjelezi meg az eseményeket, inkább logikát keres – és talál! – a regények amúgy nem különösebben alapos vagy átgondolt háttérvilágában.

2016. május 25. 08:50
Pomsár Péter
Szubjektív Kultnapló

A kötet első felében egy-egy univerzum politikai rendszerének elemzését olvashatjuk, a kapcsolódó regény-, film- vagy tévésorozat rövid összefoglalójával (ami spoileres lehet, úgyhogy érdemes előtte megnézni/elolvasni a hivatkozott műveket), a második felében pedig egyes társadalmi, gazdasági, politikai jelenségeket, problémákat veszünk közelebbről szemügyre, adott esetben több különböző világ példáin keresztül. Az, hogy Tóth Csaba fiktív univerzumokat használ, több szempontból is előnyös. Egyrészt így izgalmasabb a politológia iránt kevésbé érdeklődők számára is, másrészt a valóságnál egyszerűbb rendszerekkel tud dolgozni, így könnyebb bemutatni egy-egy példát, harmadrészt pedig kizárja a valós példákra jellemző esetleges személyes érintettsége, ezáltal biztosítva az elemzéshez szükséges távolságtartást.

Ennek, illetve a szerző gördülékeny, céltudatos stílusának köszönhetően egy pillanatig sincs »tankönyvszaga« a kötetnek. Nagyon komoly témákat érint ugyan, és mélyen elgondolkodtatja az arra fogékony olvasót, egyúttal viszont szórakoztat is, így a legkevésbé sem fárasztó olvasmány - és ez elég hasznos tulajdonság egy ismeretterjesztő könyvnél. Az igazi erénye viszont nem csak a fontos kérdések feszegetése popkulturális példákon keresztül, hanem az, hogy ráébreszt: a politika tulajdonképpen nagyon hasznos dolog, ha értelmesen és valóban a közjó érdekében csinálják.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!