Aki a kenyérrel és a borral sáfárkodik, az mindennél nagyobb súlyt és felelősséget visel. A négymillió szegény országában van mit észrevenni, elég csak kicsit pislogni hozzá.
„Mindemellett ugyanilyen vérre menő kérdés, hogy tudomást vesz-e a körülötte lévő valóságról, a kontextusról mindaz, aki a nagy tömegek szempontjából valamilyen téren kiemelkedő teljesítményt nyújt. Főleg ha egy szakácsversenyről van szó, ahol mégiscsak az élet szimbóluma, az étel tétje és origója mindennek. Aki a kenyérrel és a borral sáfárkodik, az mindennél nagyobb súlyt és felelősséget visel.
A négymillió szegény országában van mit észrevenni, elég csak kicsit pislogni hozzá (bár lehet, hogy bizonyos teraszos panorámákról nem látszik), és ha már a Bocuse mostani döntője az európai gasztronómiai csúcsértelmiség összeborulásáról szól, a menekültválság kellős közepén biztosan találnak maguknak CSR-tevékenységet. Bár ez csak ködpiszkálás, tulajdonképpen senki sem tudja, hogy hova kerül az étel, amit a versenycsapatok hónapokon át »gyakorlásképpen elfőznek« és azt sem tudom, hogy ki ette meg a döntős menüket.
Ez persze nem jelenti azt, hogy fulladjunk bele az »Afrikában bezzeg éheznek a gyerekek« álságos retorikába minden elfogyasztott kézműves fagyi vagy rukkolasaláta után, mert a végén gyomorrákot kapunk az állandó szorongástól és bűntudattól, hiszen a problémáinkat csak a maguk kontextusában oldhatjuk meg. A hangsúly és a lényegi elem sokkal inkább a megfelelő arányokon van: jó kérdés, hogy a gyermekszegénység mikor válik a Bocuse-hoz hasonlóan a világ legalaposabban és leglelkesebben dokumentált »eseményei« közé. Persze nemzetközi összműsoridőt még nem mérte fel senki, ahogy az interneteket sem, szóval itt bölcs belátásra int ismét a privát tapasztalat. Az viszont tény, hogy joggal támad fel a kispolgári öntudat még a francia és a nyugat-európai gasztro-nagyhatalmak közé betörve is a rejtélytől, hogy mi a túróért (a lányáért) ölt bele 1.3 milliárdot a magyar állam a budapesti Bocuse-döntőbe, miközben nem létezik, hogy egy ilyen rendezvény a piacról, a piaci szereplők támogatásával nem él meg.
Végülis mindegy, a lelkiismeretét még birtokló magyar már hozzászokott, hogy ne legyenek luxus igényei: jöjjön valaki bárki, megfizetjük az árát, csak csináljon valamit, most egyelőre annyi gasztrokultúra is elég lesz, hogy legközelebb már ne engedjék az asztalhoz ülni a csokit foggal bontókat és a szotyiköpködőket.”
Rezeda Kázmér újabb utazásai címmel mutatták be november 15-én, pénteken a Budapest belvárosi Scruton kávézóban Bayer Zsolt új szépirodalmi kötetét. Bayer Zsolttal Szentesi Zöldi László beszélgetett. Mi a bemutató után kérdeztük a szerzőt. Interjúnk.
Inkább használják arra a szürkeállományukat, hogy a hazai szegénység még tovább csökkenjen – nagyobb hasznát vennénk ennek. Varga Mátyás Zsolt írása.
A Fidesz mindenkit arra kér, hogy töltse ki a nemzeti konzultációt.
Az ünnepekre fogalmazott meg ajánlásokat a színésznő.
Élesen bírálta a német kormánykoalíciót a volt osztrák kancellár. Nem kímélte a migrációs politikájukat sem.
Reggeli piacozás közben erdélyi pacalcsorba és pezsgő – lehet, hogy elsőre szokatlannak tűnik, de a Fény utcai piacon esélyes, hogy megszokott jelenség lesz hétvégenként.
Afrika is igyekszik bekapcsolódni a mesterségesintelligencia-versenybe a hiányos infrastruktúra és finanszírozás ellenére. A kutatók azonban leszögezik, hogy semmiképpen sem úgy, ahogyan azt a Nyugat szeretné.
„A feszültség fokozódása érezhető” – mondta a szlovák védelmi miniszter.
