Ezért sztrájkolok tanárként

A nagyanyám miatt sztrájkolok, aki a rendszerváltás utáni években ment nyugdíjba. Azokban az években volt tanítónő egy kis faluban, amikor a tanfelügyelő vetett egy pillantást a tanmenetre, és száz százalékos biztonsággal meg tudta állapítani, hogy mi az aznapi tananyag az egész országban. Nagyanyám tanítványai a somogyi faluban ugyanazon a napon tanultak a petúniáról, mint annak a Tóth Krisztina-novellának a budapesti szereplői, akiknek már nem jut petúnia a lakótelepi virágágyásból, mert az egész lakótelep, az egész kerület, az egész főváros aznap visz szemléltetőeszközt környezetismeret órára. Ne jussunk megint idáig! Minél kötöttebb a tanmenet, annál kevesebb köze van a gyerekekhez. A tanárok ordítóan nagy szakadék fölött spárgáznak minden órán, aminek egyik partja az érettségi anyag, amit le kell adni; a másik partja az, amit érdekesnek és hasznosnak találnak, esetleg még élvezik és értik is a diákok.

A szüleim miatt sztrájkolok, akik pedagógus-könyvtárosok több mint negyedszázada. Nem neveztek be a minősítő eljárásba, mert nem végeztek semmilyen képesítő tanfolyamot, továbbképzést, nem készítettek fel gyerekeket országos és nemzetközi versenyekre. Mert egy olyan iskolában tanítanak, ahol a nevelés ott kezdődik, hogyan legyél egész ember, ha a családod széthullott, és az alapvető viselkedési normáknak sem tudsz megfelelni. A könyvtár és a kollégium ügyeletesi szobája spontán lelki elsősegélyhellyé nőtte ki magát, de a Ped2 portfólióba nem kerülhetnek bele azok a levelek sem, amikben még évekkel később is beszámolnak nekik a tanítványaik az életük alakulásáról. Nincs ilyen rubrika a papírtengerben.

A nagynéném miatt sztrájkolok, aki kémiatanár, és évek alatt kidolgozta az összes évfolyamra az órai jegyzeteit egy színvonalas, szuper tankönyvcsaládhoz. Aztán kezdhette elölről az egyetlen állami tankönyvcsalád mellé az egész jegyzetelést, elsőként egyenesen a tankönyvbe, ugyanis olyan szintű hibákkal van tele a tankönyv, mint hogy a vízmolekula képletéből lemarad az egyik hidrogénatom.

Saját magam miatt sztrájkolok, mert nem szeretném, ha a diákjaim lemaradnának például Dragomán Györgyről vagy Lackfi Jánosról, és arról, hogy az irodalom rólu(n)k szól és alapvetően élvezetes, érdekes és életbevágó. Ne maradjanak le csak azért, mert évekig tőlük időben és nyelvezetben távol álló szövegekkel kell nyűglődnünk, és az izgalmas szerzőkre már mindenki fütyül az érettségi előtt egy-két hónappal. Mert szeretném megvalósítani az egyetemen tanult kompetenciaalapú oktatás, differenciálás és konstruktivista pedagógia elveit, de erre csak akkor leszek képes, ha több szabadságot kapok a leadott tananyagban. Meg ha nem kellene heti 26 órára futószalagon felkészülnöm, hanem kevesebb órára több utánagondolás, hozzáolvasás, tervezés juthatna. Nem lehet standupolni harmincöt diák előtt hétről-hétre, ha az a cél, hogy összeálljon a fejükben valami, amit értékesnek tartok.

A diákjaim miatt sztrájkolok, hogy legyen kedvük plusz házit írni otthon, amin aztán együtt nevetünk órán; hogy színházba jöjjenek az osztállyal; és hogy este kinyissanak egy jó regényt. Hogy ne érezzem magamat hajcsárnak, amikor feladok egy leckét, tudva, hánykor értek haza és mennyi leckéjük volt más tantárgyakból.

A kollégáim miatt sztrájkolok, mert a pedagógus nem az a harcos forradalmár fajta (kivéve persze ha előjönnek az anyatigrisi ösztönei a diákok érdekében); úgyhogy történelmi időket élünk, amiből nem szeretnék kimaradni. Némi üröm az örömben a tudat, hogy más kormány esetén a sztrájkolók egy része nem lenne olyan aktív.

Végül, de nem utolsósorban a szakdolgozatom miatt sztrájkolok, aminek ma volt a leadási határideje. Köszönet a remek időzítésért a Pedagógusok Szakszervezetének!