Ernest Cline: Armada

„A regény nem egy eredeti alkotás, mint ahogy az már fenn is jeleztem. Inkább egy gyűjtemény az elmúlt idők világából. Abból a világból, ahol még fantázia kellett a játékokhoz, hiszen a 3D-s megjelenítés színkitöltés nélkül működött, a három hangcsatorna pedig nem éppen fülbarát zajt adott ki. A filmek is megmosolyogtató technikával dolgoztak (a mai szem számára), azonban a fantáziát mindez nem zökkentette ki.

Aki még nem töltötte be a 30-at, annak ez a könyv nem fog túl sokat jelenteni. Ahhoz, hogy ez a korosztály is élvezhető történetet kapjon, előbb meg kell néznie a XX. század filmterméseinek javát, amihez nem biztos, hogy ebben a rohanó világban lesz türelme. Aki viszont 30-on túl van már, az elmerülhet a gyerekkor édes emlékeiben, és garantáltan a kötet olvasása közben vagy után, egy sor “klasszikust” fog megnézni, ami felbukkant a történetben is. Nem beszélve a zenékről, melyek régi szerelmeket vagy éppen kínokat idéznek fel, attól függően, hogy az ember fiatalon melyik csoporthoz tartozott.

Ernest Cline regénye a nosztalgia mellett rámutat arra is, hogy mi lett belőlünk. Hová lett az álmodozó kisfiú (kislány), aki azt hitte, hogy valami csoda folytán ő lehet a világ megmentője. Hová lettek a remények, hogy egyszer majd találkozunk E.T.-vel, vagy egy olyan játékkal játszhatunk, mint a Háborús játékok. Annak idején még úgy jöttünk ki a moziból, hogy beleképzeltük magunkat az egyik szereplő helyébe és elhittük, hogy akár velünk is megtörténhet. Mi is lehetünk csillagharcosok, időutazók, űrhajósok.”