Levél Hámori Józsefnek a Városligetről

Lányi András nyílt levele Hámori Józsefnek

*

Levél Hámori Józsefnek a Városligetről

Igen tisztelt Professzor úr!

Azért önhöz fordulok, mert neve a Liget Budapest Projektet támogató nyilatkozat alatt meggyőzött arról, hogy ahhoz felelősen gondolkodó, lelkiismeretes emberek is csatlakozhattak.

A szöveget újraolvasva be kellett látnom, hogy az alapgondolattal magam is egyetértek: ki ne óhajtaná, hogy az évtizedek óta elhanyagolt Városliget saját legjobb hagyományai alapján újuljon meg? A város szeretete és a fejlődés igenlése, amelyre hivatkoznak, szintén összeköt bennünket, a projekt mellett és ellen nyilatkozókat. Ez pedig jó kiindulópont lehet egy olyan párbeszédhez, amely túlmegy a kölcsönös vádaskodáson.

Bizonyára ön is szerencsésebbnek tartotta volna, ha a tárgyalásra még az ítélet meghozatala előtt kerül sor, és nem az ítélet végrehajtásának megkezdése után, de még most se késő talán. A közzétett szövegben azonban csak néhány sor foglalkozik, sajnos, a vitatott terv tartalmával, márpedig nyilatkozatuk megítélése ezen múlik. Szeretném megérteni az álláspontjukat. 

Valóban úgy gondolják-e, hogy a fákban szűkölködő Pest legjelentősebb közparkjának helyreállítása együtt kell járjon a mostaniaknál nagyobb és magasabb épületek oda telepítésével? Mit értenek „több és értékesebb zöldfelületen”? Tudják-e, hogy a Dózsa György út parkosítása, vagyis a mélygarázs-komplexum tetején megélő cserjék és a gyep biológiai aktivitása vajon hány kivágásra szánt, évszázados fa lombkoronájának a biológiai aktivitásával egyenértékű? Eggyel? Kettővel? Ismerik a felméréseket, melyek szerint a város lakói a Ligetben nem új létesítményeket, hanem több zöldet szeretnének?

Miért gondolják, hogy a királyi várban a Nemzeti Galéria nincs méltó helyen? Akadályozták-e az épület adottságai az elmúlt évtizedekben ott megrendezett nagy sikerű kiállításokat? A technikai problémákra ne lenne olcsóbb megoldás, mint az intézmény költöztetése? Szoktak-e önök egy nap, egymás után három-négy múzeumot felkeresni? Ki vagy mi győzte meg önöket arról, hogy a múzeumok központosítása egy közparkban előnyösebb, mint a jelenlegi állapot, amikor a látogatók többfelé megfordulnak a városban, hogy kielégítsék kíváncsiságukat? Vajon a már ma is túlterhelt Városligetre nézve milyen következményekkel járhat a megkétszereződő turistaforgalom? Hová meneküljön ezentúl, aki a pesti oldalon csendre, békére, friss levegőre vágyik: a gyermekes családok, az idősek, a szerelmespárok? Az új múzeumokat pedig miért nem inkább azokban az értékes műemlék épületekben helyezik el, amelyek városszerte kulturális rendeltetés hiányában romladoznak? Ön mint volt kultuszminiszter erről bizonyára alapos tájékozottsággal rendelkezik.

Magától értetődik, hogy a Szépművészeti Múzeum felújítása ellen egyikünk se szólalna fel, a gyerekszínházat pedig mindannyian a Ligetbe illő fejlesztési elképzelésként üdvözöljük. A felsorolt veszélyek és aggályok ezzel szemben önt is meggyőzhették volna, hogy a koncepció egésze sürgős felülvizsgálatra szorul. Hiszen ezek a tervek nincsenek kőbe vésve – ezért is érthetetlen, hogy a Kúria miért söpörte le az asztalról kétszázezer budapesti polgár népszavazási kérelmét, akik a városligeti törvény keretein belül kívántak változást kicsikarni. Miért csak a hivatal hozakodhat elő újabb és újabb ötletekkel: cirkusz, biodóm, park a Nyugati pályaudvar mentén? Tízezer tiltakozó csatlakozására miért az a válasz, hogy önökkel aláírattak egy hűségnyilatkozatot?

Kell-e a magyar zenének újabb palota a megújult Zeneakadémia és Erkel Színház, a Művészetek Palotája és a BMC mellé? S ha kell, miért nem a Régi Zeneakadémiára esett a választás, az Andrássy út sarkán, értékes gyűjteménnyel büszkélkedő történelmi épületben? El tudja ön képzelni, hogyan fest majd a legmagasabb fák koronája fölé emelkedő furcsa, sokak szerint csúf épület a Vajdahunyadvár és a Széchenyi fürdő történelmi hangulatot idéző környezetében? Tudja, hogy ez a zeneház a Nemzeti Galéria kiszemelt helyszínétől alig százhúsz méterre épül? S hogy maga a Galéria mennyivel lesz nagyobb a Petőfi Csarnoknál, melynek a helyére kerül? Kérem, professzor úr, tegyen egy sétát a helyszínen! Be fogja látni, hogy ez a két monstrum a maga negyven méteres magasságával és a kiszolgáló épületekkel a Városligetet örök időkre kétfelé szakítja – soha többé nem lesz Városligetünk! 

Nyilatkozatukban az állatkert úgynevezett bővítése is szóba kerül. Ezzel vitatkoznom kell. Amit oda terveznek - a Parlament épületénél nem kisebb és nem is alacsonyabb épületről van szó! - inkább elfoglalja majd az állatok elől a Vidámpark megszüntetése árán felszabadított területet. Egy új elefánt-ház építésénél társadalmi munkát is örömest vállalnék, csakhogy az ennél jóval kisebb lehetne. Európa leghatalmasabb üvegháza nem az állatok, hanem bevallottan üzleti célok kedvéért épül: turista-csalogató, Jurassic-park szerű létesítmény lesz. Tessék tehát üzleti alapon létrehozni, s ne állami nagyberuházásként! Ez persze fel sem merül, mert az épület-monstrum fűtése-hűtése, fenntartásának sokféle költsége eleve visszariasztaná az üzletembereket. Az adófizetők, ugye, sokkal türelmesebbek. 

Ön és aláíró társainak többsége azonban joggal vetheti a szememre, hogy az effajta részletek tanulmányozására a nyilatkozat keletkezésének napjaiban se idejük, se módjuk nem volt, önök egyszerűen a megtámadott kormány és kormánybiztos iránti feltétlen bizalmuknak kívántak hangot adni, s ehhez való jogukat nekem nincs jogom elvitatni. Őszintén bevallom, fellépésükben éppen ezt tartom a leginkább aggasztónak. Professzor úr bizonyára emlékszik, hogy tíz évvel ezelőtt miként vélekedett azokról, akik puszta pártszimpátiából mentegették egy baloldalinak vélt kormány bűnös döntéseit. Szabad-e ma a szó nemes értelmében konzervatív embereknek ugyanezt a hibát elkövetni a másik oldalon?

Olyan országban szerettem volna élni, ahol a gondolkodó emberek egy park vagy egy múzeum sorsáról nem pártfelekezet szerint nyilatkoznak, hanem magát a dolgot nézik. Sajnálom, hogy erre többé semmi esélyem. 

Őszinte nagyrabecsüléssel,

Lányi András