Sajtómunkások a pénzzivatarban

„Kollektív öngyilkosságot követett el hétfőn a Vs.hu újságíróinak fele: a szerkesztőség tagjai egymás után jelentették be, hogy az MNB-alapítványos balhé miatt kiugranak az ablakon a semmibe. Persze csak képletesen: a mai magyar viszonyok között sem lehetetlen új munkát találni a sajtóban, igaz, nem is egyszerű. Személyes dolgaimmal nem untatnám az olvasót, maradjunk annyiban, hogy vannak tapasztalataim, melyek alapján sem Lebhardt Olivér főszerkesztőt, sem távozó exmunkatársait nincs okom irigyelni most.

(...)

Azért nem tudom, mert van itt egy komoly paradoxon. A pénzviharral ugyanis, melynek hála épül a rendszer, és naggyá lesznek vállalkozók, politikusok, színes eminenciások, nem csupán nyerni lehet. Tartom, hogy ami bejön a réven forintban, elveszhet a vámon támogatottságban. A választók nem szeretik a nagyon sok pénzt, ha nem az övék. A választók el sem tudnak képzelni annyi pénzt, amennyiről mostanában nap mint nap szó esik. Amennyi elfolyik kézen-közön, és amiről egyre inkább tudható, hogy hol köt ki. És ráadásul akiknél kiköt, azokat csak nagyon kevesen szokták rokonszenvesnek találni.

Hogy nincs senki, aki hitelesen, a szélesebb közönség számára érthetően tudna beszélni mindezekről? Hogy olyan sincs, akire – elvi alapon, a siker reményében – szavazni lehetne konkrét-valóságos választásokon? Ha nincs, majd lesz. És ez még csak nem is azon múlik, hogy kinek van sajtója, és mire tudja használni a szerkesztőségeit. Volt már párt a magyar történelem közelmúltjában, amely média nélkül nyert. Nem olyan régen: 1998-ban. Két év múlva húsz éve lesz. Addig fél lábon is. Meg azután is, míg bele nem gebedünk. Nem azért, mintha olyan tökös elvemberek volnánk. Hanem azért, mert máshogy sokkal nehezebb.”