EGYÉRTELMŰ VOLT, HOGY EZT AKAROM CSINÁLNI

 „– Emlékszel, hogy mikor, hogyan találkoztál először az internettel?

– Abszolút emlékszem, nagyon meghatározó volt. Gödöllőre jártam az agráregyetemre ‘90-től ‘95-ig. Akkor az egyetemeken már elindult valami, a Netscape és a grafikus browser talán ‘93-ban jött, előtte gopherek voltak meg linxek, és ezekhez az egyetemi számítógép-teremben lehetett hozzáférni. A gopher egy kicsit olyan volt, mint a web, csak egy szöveges menüben lehetett mászkálni. Például el lehetett menni a NASA-szerverre műholdképeket nézni. Totál belezúgtam ebbe, és egy idő után engem már tényleg csak ez érdekelt. Próbáltam olyan helyre kerülni a szakdolgozatíráskor, ahol internettel lehet foglalkozni. Ez persze nem sikerült, mert biotechnológia szakos voltam, tehát alapvetően labormunkát kellett csinálni, a mezőgazdasági kutatóintézetban voltam szakdolgozó, ami rengeteg labormunkával járt, DNS-t szekvenáltunk az akkori módszerekkel. De volt internet, és a maradék időmet az interneten töltöttem. Még arra is pontosan emlékszem, amikor feljött a rendszergazda, hogy figyelj, gyere már le, mutatok valamit, és amikor lementem hozzá, megmutatta az első Netscape-et, hogy csináltak egy ilyet, és úgy hívják, hogy web. Nagyon nagy flash volt. Gyakorlatilag ott azonnal elkezdtem levlistákra feliratkozni. Aztán még az egyetem alatt elkezdtem külsőzni a Magyar Narancsnak az internetről szóló témákkal.

Utána csináltam egy levelezőlistát a Narancs-olvasóknak. Az nagyon hamar hírhedt lett. Addig az internet szinte csak az egyetemi szférában volt hozzáférhető, és ott nagyon óvatos, tudományos beszélgetések zajlottak rajta. Ide robbant be ez a sokkal szabadabb levlista, egyetemi infrastruktúrán, amin politizáltak meg káromkodtak az emberek.  Úgy kell elképzelni, mint ahogy ma a kommentelés megy, de ez akkor még sokakat megbotránkoztatott. Emlékszem, balhék voltak abból, hogy miért ad az egyetem erre infrastruktúrát.

– Hány ember volt a Narancs-listán?

– Meg nem mondom, de nagyon sokan feliratkoztak. Abban a korszakban Magyarországon még egy százalék lehetett az internet-penetráció, és főleg csak az egyetemi szférában volt. Sok rendszergazda volt rajta, jellemzően olyanok, akik valamilyen felsőoktatási, kutatóintézeti szférában dolgoztak. Ott ismertem meg egy csomó embert, akik később átkerültek az online médiába, például Zsadon Bélát, akkor még vegyészmérnök volt, talán az Uj Pétert is a Narancs-listán, nem tudom pontosan. Amikor már kijött a web, meg a Netscape, én már elkezdtem aktívan gondolkodni azon, hogy erre újságot kellene csinálni, mert ez adta magát. Először a Narancsot próbáltam meggyőzni. A Narancsnál akkor Vágvölgyi András volt a főszerkesztő. Neki nagyon tetszett ez a dolog, és támogatta, mert ő akkor éppen Amerikában volt, és látta, hogy az internet milyen gyorsan nő. Viszont érdekes módon akik ott voltak akkor, tehát Simó (György), Nádori (Péter), Weyer (Balázs), vonogatták a vállukat, hogy ez meg micsoda. Pont azok, akik aztán később György Péterrel megcsinálták az Origót, és maguk is ebben a bizniszben vannak azóta is.

Tehát a Narancsnál ez nem jött össze, viszont közben ‘94-ben Nyírő András elindította az Internettót az IDG-nél. Amikor ezt meghallottam, azonnal jelentkeztem oda. Ott érezték azt, hogy ez komoly, hogy ezzel érdemes foglalkozni. Ők előtte CD-ROM-okban utaztak, ők adták ki az ABCD-magazint, és a CD-ROM-os csapat meg ilyen nagyon korai internetezők, cyberpunk figurák – mint például Kiss Bori, akivel utána az Indexben dolgoztam sokáig együtt, vagy Uj Péter, vagy Gerényi Gábor, Szakadát (István) – verődtek ott össze.

– A CD-ROM-os csapatnak a korábbi munkáit, például a Politika CD-t ismerted?

– Engem a CD-ROM nem izgatott. Az ABCD-t persze ismertem, mert amikor odamentem az Internettóhoz, akkor kaptunk belőle, és lehetett próbálgatni, de engem az internet izgatott.”