Így teremtettek pénzt a semmiből Kossuthék 1848-49-ben

Vendégszerzőnk, Szabó Gergely (Pénzriport) írása

Különös története van az 1848-49-es forradalmi és szabadságharcos magyar kormány pénzteremtési kísérletének. A történetet alább olvashatják.

A történet ott kezdődik, hogy 1816-tól kezdve a Monarchia pénzét az Osztrák Nemzeti Bank (ONB), egy bécsi magánbank bocsátotta ki. Az ONB „garantálta” a bankjegyek átváltását ezüstre.

Az 1848-as forradalom kitörésekor Kossuth kezdeti terve az önálló, ezüstre beváltható papírpénz megteremtése volt. A magyar pénz ezüstfedezetét az ONB-nél lévő ezüstkészletből kívánta megszerezni. Kossuth fel akarta kérni a lakosságot, hogy a nála lévő ONB-bankjegyeket váltsa át a magyar kormány által kibocsátott pénzjegyekre. Kossuth tervének második lépése az lett volna, hogy a beszolgáltatott ONB-bankjegyeket az ország központilag váltsa át ezüstre az ONB-nél. Így a magyar pénzjegyek mögé 100%-os ezüstfedezet került volna.

Az elgondolás azonban kivitelezhetetlennek bizonyult.

Az ONB-nek esze ágában sem volt lemondani pénzteremtési monopóliumáról, sem pedig az ezüstkészleteit feladni. A pénzkibocsátás monopóliuma igen jövedelmező tevékenység volt. Az ONB semmiből teremtett bankjegyei úgy kerültek be a forgalomba, hogy a bank ezeket kölcsön adta az államnak, vállalkozásoknak, illetve magánszemélyeknek. Így az ONB megnyerte az összes forgalomban lévő bankjegy kamatait minden évben. Nagyságrendileg 220 millió forint bankjegy volt forgalomban; 5%-os átlagos kamatot feltételezve, ez évi 10 millió forint nagyságrendű kamatnyereséget eredményezett.

Az ONB, ha akarta volna, sem tudta volna átváltani a papírpénzeket ezüstre, mivel közel hétszer annyi bankjegy volt forgalomban, mint amennyi ezüsttartalék: 220 millió forint bankjegy 30 millió forint ezüstkészlettel szemben. A Magyarországon forgalomban lévő bankjegyek átváltása teljesen kiürítette volna a bécsi bank ezüstraktárait.

Mielőtt azonban Magyarország az ONB-bankjegyek ezüstre történő beválthatóságát tesztelhette volna, a bécsi jegybank már 1848 márciusától nem bocsátott a bankfiókok rendelkezésére elegendő ezüstöt, majd májustól pedig hivatalosan is megszűntette a konvertibilitást. Kossuth számára hamar világossá vált, hogy az ONB-nél lévő nemesfém-fedezet elzárva marad Magyarországtól és más megoldást kell keresnie.

A kormány pénzkibocsátási terveit nehezítette, hogy az állam kezdetben nem rendelkezett a pénznyomtatáshoz szükséges eszközökkel. Ezért Kossuth kénytelen volt egy már meglévő magyarországi bankot, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bankot felkérni az önálló pénz megteremtésére.

Kossuth Lajos szerződést kötött a bankkal. A szerződés értelmében Kossuth 5 millió forintnyi nemesfémet gyűjt össze közadományozásból, amelyet a banknál helyez el. A bank összesen két és félszer ennyi, 12,5 millió forintnyi bankjegyet nyomtat. A bank a teljes összegből 5 millió forintot ingyen, 4 millió forintot kamat ellenében a kormány számára rendelkezésre bocsát, 2,5 millió forintot hazai vállalkozások számára kölcsönöz ki, 1 millió forintot pedig megtart saját magának. Amennyiben a közadakozásból kevesebb gyűlik össze, úgy a kibocsátandó bankjegyek mennyiségét arányosan csökkentik, megtartva a 40%-os fedezeti arányt. A közadományozásból végül jelentős, de a vártnál alacsonyabb összeg; közel 2 millió forintnyi nemesfém állt rendelkezésre.

1848 nyarán világossá vált, hogy a forradalom vívmányait nem lehet békés úton megtartani, a bécsi udvar vissza kívánja állítani teljhatalmát Magyarországon és az országot katonai támadás fenyegeti. Kossuthnak azonnal nagyobb összegű pénzre volt szüksége, hogy elkezdhesse a katonai felkészülést.

Kossuth Lajos átvágta a gordiuszi csomót, megtalálta a módját, hogy hogyan teremtsen pénzt a magánbankoktól függetlenül, ingyen. Egyszerűen az állam papírpénzt teremtett a semmiből és kinevezte azt az ország hivatalos pénzének. Ezek voltak az úgynevezett Kossuth-bankók.

A Kossuth-bankókat összesen közel 60 millió forint mennyiségben bocsátották ki. Ez az összeg kevesebb, mint a Monarchiában lévő teljes pénzmennyiség harmada, így ez a mennyiség nagyságrendileg összhangban lehetett Magyarország akkori gazdaságának pénzigényével. Ha a szabadságharc győzelemmel zárul, akkor a Kossuth-bankók minden bizonnyal értékálló, a hazai pénzforgalmat kielégítő fizetőeszközök maradhattak volna.

Viszont taktikai hiba volt a közadakozásból összegyűjtött nemesfém-tartalékot a Pesti Magyar Kereskedelmi Bankra bízni. 1848 telén a kormány a betörő császári seregek miatt kelet felé visszavonulásra kényszerült és székhelyét Budapestről Debrecenbe tette át. A visszavonulás során a bank vezetői nem működtek együtt maradéktalanul a nemesfém-tartalék keletre menekítésében. Az 1849 januárjában Pestre bevonuló Windischgrätz egyik első útja a bank trezorjához vezetett, ahol lefoglalta a közadakozásból összegyűjtött nemesfém-fedezetet. Hiába szerezték tehát vissza a magyar csapatok 1849 májusában Pestet, ekkorra az érckészlet már régen Ausztriába, az ONB-hez került.

A szabadságharcot végül a Bécs által fizetett cári hadseregek támogatásával verték le. A magyar nemesfém-fedezet elveszítése így duplán kedvezőtlennek bizonyult. Ezzel az ország nemcsak a saját pénzügyi helyzetét gyengítette, hanem az ellenségét erősítette.