Európában nincsenek „no-go” zónák

Vendégszerzőnk, Sayfo Omar írása

Kezdjük egy provokatív kijelentéssel: Európában nincsenek „no-go” zónák. Nyugat-Európa nagyvárosaiban nincsenek olyan bevándorlók lakta negyedek, amelyek felett a rendőrség elvesztette az uralmat, ahol a sharia jelenti a törvényt vagy ahova fehér ember nem teheti be a lábát.

Mindez nem azt jelenti, hogy nincsenek komoly szociológiai, kulturális, közbiztonsági problémák, vagy akár nemzetbiztonsági kockázatok az egyes bevándorlók lakta negyedekben. A „no-go zóna” kifejezés azonban nyugat-európai viszonylatban nettó ostobaság, ami maximum csak félelemkeltésre alkalmas, az egyébként is puskaporos hangulatú időkben.

A kifejezést Daniel Pipes amerikai újságíró honosította meg a köznyelvben még 2006-ban. Pipes akkor a franciaországi, afrikai és arab bevándorlók által lakott „Érzékeny Városi Zónákat” (Zones Urbaines Sensibles) nevezte így, elsősorban amerikai és dél-afrikai analógiákat követve. 2013-ban aztán a szóban forgó külvárosokba tett látogatását követően Pipes felülbírálta korábbi vélekedését, belátva hogy Európában nincsenek olyan negyedek, amelyek felett a hatóságok elvesztették volna az ellenőrzést. Ekkor azonban már késő volt. A Fox News és más neokon-közeli orgánumok felkapták a kifejezést, amely azóta is makacsul tartja magát a köznyelvben. Utóbbi időben pedig egyre több olyan magyar publicista, „szakértő” is dobálózik vele, aki nem hogy soha nem járt a szóban forgó, muszlimok vagy más bevándorlók által lakott környékeken, de még az alapvető szakirodalmat sem olvasta el.

A nyugat-európai, muszlimok által lakott negyedekben, utcákban mindenhol az adott állam törvényei érvényesek. Attól, hogy Birmingham vagy London külvárosaiban pár frusztrált szakállas fiatal láthatósági mellényben kamerákkal felszerelkezve „sharia őrjáratot” tart, még nem lesz érvényben a shariajog. A bajkeverőket egyébként a helyi rendőrség következetesen lekapcsolja. Hasonlóképpen, attól, hogy a muszlim boltosok nem árulnak sört, München vagy Köln török negyedei sem lesznek muszlim fennhatóságú területek.

Való igaz, hogy vannak olyan muszlim közösségek, amelyek belső bajos ügyeiket sejkek vagy egyéb alternatív autoritások közbenjárásával simítják el. Ez azonban az európai zsidó közösségek esetében már évszázadok óta bevett gyakorlat. Számos ország – például Nagy-Britannia – jogrendszere hivatalosan is teret ad a peren kívüli, közvetítők segítségével történő megegyezésnek. Minden országban az adott jogi hagyományokon múlik, hogy az állam milyen mértékben ad lehetőséget az efféle gyakorlatra.

Igaz az is, hogy vannak balhésabb bevándorlók lakta környékek, ahol még a rendőrök is óvatosabbak. Olyan negyedek is szép számmal akadnak, ahol bevándorló fiatalokból összecsapódott bandák randalíroznak, kihasználva hogy 18 év alatt nem vonhatók felelősségre a törvény által. Ez leginkább Skandináviában szembetűnő, ahol a bevándorlás előtt tényleg alig volt bűnözés.

Ezek a környékek azonban még nyomokban sem hasonlítanak az egykori Bronxra, Baltimore-ra vagy Johannesburg egyes kerületeire. Mellesleg aki szerint az utcai erőszak nyugat-európai viszonylatban kizárólag a bevándorlóknak, muszlimoknak köszönhető, annak érdemes utána olvasnia Liverpool fehér utcai bandáinak vagy Millwall történetének. De kelet-európaiként nem ártana körülnézni Varsó vagy Tallinn lakótelepein, vagy akár a Havanna lakótelepen sem.

Mindezt személyes tapasztalatból is állítom. Az elmúlt évek során következetesen jártam végig Brüsszel, Koppenhága, Malmö, Berlin, Amszterdam, Hága, Rotterdam, Párizs, London és más nyugati nagyvárosok legveszélyesebbnek tartott „no-go zónáit”.

A teljesség kedvéért: külsőm alapján a bevándorlók általában európainak szoktak gondolni. Szándékosan különböző napszakokra időzített látogatásaim során soha semmilyen inzultus nem ért. Még akkor sem, amikor azokra európai, kifejezetten európaias öltözetű barátnőmmel mentem. (Nem kizárt, hogy ha nem vagyok ott, neki beszóltak volna. Ez azonban a bevándorló- és muszlimmentes Budapesten is bármikor megtörténik.)

Kelet-európai szemmel nézve még a legszegényebb környékek is igen rendezettek és nyugodtak. Más kérdés, hogy az adott városok gazdagabb környékeivel összehasonlítva már szembetűnő a különbség. Molenbeek, Saint-Denis vagy Neukölln maximum annyira no-go zónák, mint Kőbánya vagy Pesterzsébet.

Olyan egyszerű lakókörnyékekről van szó, ahova a nem oda valósiak nem azért nem mennek, mert tilos vagy életveszélyes; hanem mert nincs ott semmi dolguk, azokat általuk kevésbé kedvelt népcsoportok lakják, sétálgatni pedig sokkal kellemesebb máshol.