Chris Beckett: Sötét Éden

„Nagyjából a regény első harmadáig az volt az egyetlen potenciális tanulság, hogy a vérfertőzés hosszabb távon nem jó ötlet (és azóta is attól rettegek, hogy a vámpírok, angyalok, disztópiák és zombik után a vérfertőzős young adult lesz az új trend). Eközben szépen lassan kibontakoztak a fent említett sablonok és azt is megállapítottam, hogy a Kim Stanley Robinson-regényekben rendkívül fájdalmas hibákat elhelyező fordítónak sokkal jobban áll ez a stílus (noha itt sem ment minden zökkenőmentesen), viszont egyúttal kíváncsivá tett, hogy mit lehet kihozni ebből az egészből.

Legnagyobb meglepetésemre idővel előkerült egy-két valóban érdekes karakter, féltáv felé a történet is beindul, és megindult a kimondatlan kérdések áradata. Félreértés ne essék, aSötét Éden vitán felül archetipikus young adult regény, a kifejezés nem egészen pozitív értelmében, viszont Beckett egyrészt gördülékenyen és érdekesen ír, másrészt váratlanul elgondolkodtató könyvecskét sikerült összeraknia. Persze ezek egy része a regény logikai buktatóiból fakad (például a fent említett, csodával határos biológiai kompatibilitás, vagy éppen az, hogy miért is gondolta jó ötletnek a szaporodást az Édenen ragadt földi emberpár), de izgalmas nyelvészeti, szociológiai és valláselméleti (valláskritikai) kérdéseket is találhat az az olvasó, aki nem elégszik meg a világmegváltó kamaszfiú históriájával, hanem valami többre vágyik.”