Az önálló vagy közösségi életvitel az intézetekkel szemben azt célozza, hogy a fogyatékos emberek számára megteremtsük ugyanazokat a választási lehetőségeket és szabadságot, amelyet a nem-fogyatékos emberek élveznek.
„Első tévhit
Az önálló életvitel a fogyatékos ember számára elszigeteltséget és magányt hoz. Az önálló élet tulajdonképpen azt jelenti, hogy el kell hagynunk a családunkat és egyedül kell élnünk.
A bentlakásos fogyatékos intézetek mellett érvelők fel szokták hozni, hogy a saját otthonában (egyedül vagy másokkal, családdal) élő fogyatékos ember könnyen elmagányosodik, elszigetelődik. Szerintük az intézetekben azért is boldogabbak az emberek, mert ott a „barátaikkal” (más fogyatékosokkal) vannak együtt. Ez az álláspont nem csak atyáskodó, hanem téves is. Valójában az intézeti ellátás gyakran az elszigeteltségnek és a szegregációnak a szinonimája.
Az, hogy valaki melyik intézetben, hol és kikkel lakik, rendszerint mások, (pl. az ott dolgozó) szakemberek döntése. A gyakorlatban nem az érintettek preferenciái, hanem azonos típusú vagy súlyosságú fogyatékosság alapján lesznek elhelyezve ugyanabban a házban, szobában vagy épületben. Az intézeti elhelyezés általában távol esik attól a településtől, ahol a fogyatékos ember családja és barátai élnek, aminek az eredménye, hogy az illető elveszíti természetes támogatói hálózatát is. Sokan kisbabaként vagy gyerekként kerülnek intézetbe, így soha nem volt lehetőségük arra, hogy családjukhoz vagy rokonságához kötődjenek.
Ráadásul a bentlakásos intézetekben lakóknak nincs lehetőségük arra sem, hogy napirendjüket saját maguk alakítsák ki: a napjukat mások szervezik meg, túl vannak védve. Ahelyett, hogy az intézet környezetében elérhető közösségi alapú szolgáltatásokat vennék igénybe, minden szolgáltatás bent van az intézetben (orvosi és fogorvosi ellátás, fodrász, stb.). Az intézetben élők a közlekedésükben is akadályozottak, mivel a tömegközlekedési eszközöket általában nem használ(hat)ják – ehelyett az intézmények speciális buszaival szállítják őket.
Tény: AZ ÖNÁLLÓ ÉLETVITEL NEM AZT JELENTI, HOGY EGYEDÜL KELL ÉLNI, HANEM AZT, HOGY MEGVÁLASZTHATJUK HOL ÉS KIVEL SZERETNÉNK LAKNI.
Az önálló vagy közösségi életvitel az intézetekkel szemben azt célozza, hogy a fogyatékos emberek számára megteremtsük ugyanazokat a választási lehetőségeket és szabadságot, amelyet a nem-fogyatékos emberek élveznek. Épp ezért fontos a fogyatékos emberek családi, baráti és egyéb társadalmi kapcsolatainak erősítése. Amennyiben megadjuk ezeket a lehetőségeket, úgy nemcsak a fogyatékos ember választási lehetőségei és saját élete fölötti kontrollja nő, de végeredményben képes lesz aktívan hozzájárulni a lakóhely vagy tágabb közösség életéhez is.”
Mennyire felkészült Európa a válságokra? Karácsony Ádámmal az uniós készletezési stratégiáról, Brüsszel háborús hangulatáról és a Régiók Bizottságában elfogadott jelentéséről beszélgettünk.
Számíthattok rám; még nagyobb elszántsággal folytatom a munkámat, amelynek során a jövőben több elemzést és kevesebb influenszerkedést láthattok majd tőlem.
A megújulás nem választható lehetőség a nemzeti oldalon, hanem szükségszerű.
Senki sem érti hogy ennek tulajdonképpen mi faszom értelme volt, hogy a fenébe tudott egy ilyen zavarodott kis pukkancs lenyúlni másfél évtizedet milliók életéből.
Ám szerintem erre volt 16 évük.
A lengyel és a magyar kormányfő sajtótájékoztatója során többek között a visegrádi négyek szövetségének bővítése is felmerült.
