Állj, vagy jövök!

„Gulyás egyéves próbára bocsátásával azt jelzi a rezsim, hogy nevezett jól teszi, ha a vonatkozó időszakban nem mutatja magát. Alighanem elég egy piros lámpánál elkövetett zebrára lépés, illetőleg a helyzet tarthatatlanságát és tömegekre gyakorolt sokkhatást legott érzékelő rendőr, máris előállítható a halmozott verdikt, oszt' renitensként be lehet fáradni a börtönbe. Ellentétben, mondjuk, azokkal a békés, hajsamponvásárlással keveset bíbelődő testedzőkkel, akiknek semmi közük a Nemzeti Választási Irodánál elővezetett catenaccióhoz: nemhogy a »népszavazási kezdeményezés rendjének megsértése bűntettének gyanúja« nem vetődhet föl a rend világában otthonosan mozgó, tévékamerák előtt arcizmukat nem rándító potentátok körében, hatóságilag az sem állt még össze, pontosan kikről is van szó. Úgy sem, hogy rendőröket speciel az NVI-hez is riasztottak, ám nem láttak okot a beavatkozásra. Feltehetőleg azért nem, mert hivatali épületekben megszokott húsz tar testedző, amint órákon keresztül védekező-kiszorító tevékenységet folytat ügyét intézni kívánó ismert, az intézményt egyértelmű céllal fölkereső személy sérelmére.

Ugyanígy rendben van, hogy az agyonellenőrzött Krétakört is újabb vizsgálódás alá vonja a financiális tisztaságra oly kérlelhetetlen ügyelő NAV. Nem probléma, ha a revizorok a Schilling Árpád fémjelezte garnitúránál megint nem találnak semmit, a legfontosabb, hogy a folyamatos víz alá nyomással nyomatékkal jelezze a karját kiterjesztő hatalom: öreg, ne nagyon trenírozgassad Pukli Istvánt a »Kérjenek bocsánatot!« fordulat nyílt színi dramatizálására. A sztorihoz legföljebb az hiányzik, hogy a NAV ellenőrei véletlenül találjanak valami gondosan előkészített dokumentumot a Krétakör-irodában, amelyet kisvártatva corpus delictiként mutathatnak föl (vö. Eldorádó, habár a rendőrök által bevitt és elrejtett dollárost maga a lakó fogyasztotta el).”