„Miután zsinórban háromszor vesztettem a Google go programjával szemben, nem tudom, mivel kezdjem. Először is elnézést kell kérnem. Jobb eredményeket kellett volna elérnem, tartalmasabban kellett volna játszanom.
Bocsánatot kérek, hogy nem feleltem meg nagyon sokak elvárásának. Erőtlennek éreztem magam. A három játszmára visszatekintve, ha visszamennénk az időben és újrajátszanánk az elsőt, egyszerűen képtelen lennék nyerni. Rosszul ítéltem meg AlphaGo képességeit. A másodikat talán megnyerném, talán nem, mindenesetre több esélyem lenne.
Ha visszanézzük a második kezdetét, szándékaim szerint alakult a játék, és elismerem, több kecsegtető lehetőséget kihagytam. A harmadikról pedig annyit mondanék, hogy ugyan hatalmas rutinnal rendelkezem a lejátszott go-meccsek számát tekintve, viszont egyszer sem fordult még elő, hogy ekkora nyomás nehezedett volna rám. Képtelen voltam az átélt nyomás fölé kerekedni.
Végül, mivel a harmadikat is elvesztettem, az ötjátszmás meccsnek megvan az egyértelmű győztese. Viszont, ha emberekről van szó, a lélektani oldalról is el kell gondolkodni.”
Sosem volt még ilyen egyszerű kijátszani rendszereket, mint az MI megjelenése óta – és ez alapjaiban rengetheti meg többek között a globális pénzügyi biztonságot. A bűnözők már most is hatékonyan alkalmazzák a mesterségesintelligencia-eszközöket, miközben a pénzügyi ellenőrző rendszerek többsége még mindig a jelenlegi – nem pedig a közelgő – fenyegetésekre van felkészítve.
Kim Dzsong Un bejelentése sokkolta a világot: Észak-Korea nemcsak fegyvert, hanem akár 30 ezer katonát is küldhet Putyin hadseregének megerősítésére. A szövetség nemcsak Ukrajnában, hanem egész Ázsiában újraírhatja a játékszabályokat.
p
1
0
6
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 1 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csomorkany
2016. március 15. 08:46
Az biztos, hogy az ember elkövet olyan hibákat, amelyeket a gép nem, ha egyszer megtanulta.
Tehát ember esetében nincs garancia arra, hogy ha kétszer előfordul ugyanaz a játékszitu, kétszer ugyanazt fogja végiggondolni. Lehet, hogy másodjára nem jut az eszébe. Gépnél ez kizárt.
Viszont a másik oldalon az embernek támadhatnak új gondolatai, gépnek meg nem. Csakhogy a gépnek ebben is van egy esélye: egymilliárd próbálkozás, amiből néhányról regisztrálhatja, hogy működik.