„A helyzet az, hogy Sauternes valójában válságos időszakát éli. A belföldi fogyasztás a korábbi 83 536 hl-ről az ezredfordulót követő első évtizedben 54 477 hl-re (tehát kevesebb mint kétharmadára) esett, így mindeközben a régió szőlőterülete is közel tizedével csökkent. A brit kereskedők nem igazán kapkodnak az egyébként kiváló 2014-es borok előjegyzésekor, mert raktáraikban még bőven akad a friss évjárat en primeur árához képest egy-két fonttal olcsóbb kiskereskedelmi (!) áron futó sauternes a kétezres évek elejéről, vagy akár 1996-ból, esetleg 1989-ből.
2004-től a sauternes-i borok világpiaci árfolyama gyakorlatilag folyamatosan esik, a csúcsbirtokok átlagosan 19 és 37 százalék közötti árzuhanást voltak kénytelenek elkönyvelni. Az egyik vezető barsac-i pincészet, a Château Coutet 2009 óta a felére volt kénytelen csökkenteni az árait, ezzel az utóbbi évtizedének megtérülési mutatója mínusz 22 százalékos. Tovább rontja az amúgy sem rózsás helyzetet 2012 szeszélyes időjárása, sok vezető birtok nem hozta forgalomba az első, vagy egyetlen borát sem ebből az évjáratból. És alighanem igazak a hírek: a desszertborok piaca nagyon beszűkült.
(...)
Hogy mindebből mi következik, megtippelni sem merem. Azt hiszem, semmiképpen nem becsülném alá a minél szebb és versenyképesebb száraz tokaji borok készítésére való igyekezetet, ha másra nem, egyszer még jól jöhetnek a cash flow-hoz. De mondom: a nagy rivális nem legyőzhetetlen, van őneki baja éppen elég. Ez a mérkőzés alighanem Szingapúrban vagy Jakartában fog eldőlni, ahol viszont jelenleg még a helyi gyártású jégborok, a dobozos, ízesített vodkakoktélok; de jobb esetben is az olasz Moscato d’Asti-k, vagy akár az Argentínából érkező késői szüretelésű torrontések jelentik mind Tokaj, mind Sauternes számára az olcsó konkurenciát – én mindenesetre drukkolok.”