„Akiben hat éve még munkált valamiféle lelkesültség, az hat év múltán a nemzeti letargiából ébredve keserűen állapíthatja meg: ennek a hatalomnak semmi köze sem 1956 októberéhez (amely nem a polgári restaurációért vonult utcára), de még 1848 márciusához sem (amely meg a polgári szabadságjogokért akarta volna felakasztani nem csak a Habsburg-királyokat). Zavarban is van a kormány, mert valamit mondani kell ilyenkor.
A kényszeres ünnepen láthatóvá válik az, ami a hétköznapokban még egy-egy szobor felavatásának szótlan, de akaratos erőltetésének, vagy fel nem avatása elsumákolásának leplébe burkolható. Ilyenkor tisztán megmutatkozik, ennek a hatalomnak is egyetlen célja van csupán: miután nem tudja saját értékeinek a hajdanvolt polgári forradalmi célokat, nem azonosul velük, így hát kínkeservvel valahogyan viszonyulni próbál hozzájuk. Mint állítólagos polgári hatalom, a szabadság, egyenlőség, testvériség polgári eszményéhez.