Egy korty keserű vodka – Szergej Lukjanyenko: Éjszakai őrség

2016. március 31. 11:40

Lepusztult orosz panelek árnyékában küzd a Jó a Rosszal az emberek védelmében, bár egyikük sem az eddig megismert módszerek szerint dolgozik. A szomszédod egy vámpír, a munkatársaid hipp-hopp alakot váltanak, a káromkodásoknak pedig valódi ereje van. Új sorozatunkban sorra vesszük Szergej Lukjanyenko Őrség-sorozatának köteteit.

2016. március 31. 11:40
Admin

Az Őrség-tetralógia első regényében minden adott, ami elfeledteti az ázott betonkocka szagát és a híg, felvizezett kávé ismerős ízét, ha a hétköznapokra, a munkára és magára Oroszországra gondolunk. Az író még az ezredforduló előtt jelentette meg urban fantasy sorozatának kezdő kötetét, amelyet itthon a Galaktika indított útjára 2007-ben. Miről is van szó?

Moszkvában két természetfeletti csoportosulás (az Éjszakai Őrség és a Nappali Őrség, tagjai Másféléknek nevezik magukat) tartja ellenőrzés alatt az emberek számára láthatatlan és ismeretlen területet, a Homályt. Azon kívül, hogy emberek üdvét szem előtt tartják, saját gesztenyéiket is sütögetik. Ezen hatalmi torzsalkodásaikat az Inkvizítorok felügyelik, akik kegyelem nélkül teszik a dolgukat, ha a helyzet úgy hozza. Ebben a felállásban az Éjszakai Őrség egyik járőréhez, a varázslóként működő Anton Gorogyeckijhez, csapódik az olvasó, aki irodistaként indul, majd terepen dolgozó műveletisből egyre fentebb tornázza magát a ranglétrán, miközben éli az életét és különböző kalandokba keveredik.

Moszkva felkerül az urban fantasy térképére

Az elsőre angolszász orientációjúnak gondolt urban fantasy-közegben örömteli, hogy az orosz főváros felkerül a térképre. Lukjanyenko egy aránylag egyszerű világot vázol fel, nem borzasztóan részletes, annyi információt ad, amennyi az élvezethez elengedhetetlenül szükséges, nem töpreng, inkább rámutat a rendszer csiszolatlanságaira. Moszkva atmoszférája, hangulata néhol ismerősnek is tűnhet, különösen úgy, hogy összehasonlítási alapként Budapestet hozza be a fordító. A lerobbant lakótelepi emeletes házak lakóinak új oldalával találkozhatunk: az eddig ismertnek gondolt szomszédról kiderül, hogy vámpír, és a Setétek oldalán áll. Az irodában dolgozó kollégák mindannyian hatalmas erővel rendelkező Másfélék, így minden probléma nélkül cserélnek testet, váltanak nemet vagy alakulnak át állattá, lépnek be a lét három különböző síkjára. A szavaknak hatalma van, vagyis a káromkodások átkot hoznak azok fejére, akiknek címezték őket.

A kötet három történetet ölel fel, körülbelül egy-másfél év távlatában. A prológusok kivételével Anton tudósít a világában történtekről. Az elsőben, a Sajátos sorsban egy kisfiú és egy fiatal lány körül bonyolódik a cselekmény, akik felkeltették az Őrségek figyelmét. A másodikban, az Övéitől övezettenben Anton és az előzőekben megismert segítői közösen próbálják kézre keríteni azt a valakit, aki a mindkét őrség által elfogadott megállapodást felrúgja. Anton kételkedni kezd saját magában és korábbi döntéseiben, keresztkérdéseket tesz fel magának, amelyekkel a helyét próbálja megállapítani a szembenálló felek sakkjátszmájában. A harmadikban, a Csakis övéinekben a korábban háttérben lappangó történetszál jóval nagyobb hangsúlyt kap, az író nagyon sok kérdést megválaszolatlanul hagy, bízva abban, hogy az olvasó visszatér a moszkvai homályba.

Egy szó a fordításról

Mielőtt véleményt mondanék a kötettel kapcsolatban, szeretnék kitérni a stilisztikára, ami néhányszor már szóba került Galaktikás könyvvel kapcsolatban. Elképzelhetőnek, ám szokatlannak tartom, hogy laza, magát kortársnak tartó szereplő (jelen esetben egy fővárosi hivatali közeg) egyszer csak Anyegint megszégyenítő archaizálásba kezdjen, amikor éppen nehéz helyzetben van vagy elmereng az élet igazságtalanságain. Feltéve, de meg nem engedve lehetségesnek tartom azt is, hogy az író hommage-t akart írni - művét, mondjuk úgy, bele szerette volna oltani az orosz irodalom fájába. Viszont amikor az avíttság már nem csak a párbeszédekre korlátozódik, hanem megjelenik a „vagyon”, mint létige és a határozói igenevek -ván, -vén alakjai csak halmozódnak, akkor jó eséllyel hajítom el a könyvet. Meghökkentő azonban, hogy ezek a jelenségek jószerével csak az első részben kaptak helyet, a későbbiekben kevés helyen fordulnak elő.

Összeségében azt mondhatom, hogy meglehetősen klasszikus elképzeléseket mozgat a könyv: a Jó és a Rossz küzdelme, a főhős kiemelése a szereplők tömegéből, szerelem és maguk a munkával telő hétköznapok valamint egy átívelő szál, amely biztosítja a folytatások lehetőségét. Az eredeti célom az volt, hogy valamilyen képet kapjak az orosz fantasy-ről és úgy hittem, hogy Lukjanyenko megfelelő beugró lesz. Ötletei életképesek, irodalmi allúziói jól vannak elhelyezve a szövegben, mégis, a markáns orosz ízt, amit kerestem, nem éreztem. A jelenlegi urban fantasy választékban talán a kitartó kíváncsiaknak ajánlanám, mert az első történet stilisztikai manőverezései csúnyán kizökkentőek.

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Valentine Wiggin
2016. április 13. 15:44
Én is olvastam a sorozatot (ami már nem tetralógia, hiszen öt része van, illetve a kiegészítő kötetek), és elemzéseket is írok, tervezek foglalkozni az Őrség-univerzummal is. A bejegyzést elolvasva, úgy vélem az író meglehetősen felületes véleményt alkotott, sok mindent kihagyott, vagy félreértelmezett, illetve gyakran bele is magyarázott egy-két dolgot. A fordító, tudtommal sosem hozta be Budapestet összehasonlításnak. Ezt nem is teheti meg, amennyiben az író maga nem ír Budapestről, a fordítás alap szabálya, hogy csak minimálisan szabad módosítani az alapanyagon (például, hogy egy poén működjön mindkét nyelven), de plusz mondat beleírása, lényegi átírás tilos. A Másfélék világa roppant komplex, én személy szerint nem is javasolnám, hogy megpróbálja összefoglalni egy könyv ismeretében, de már az első kötet, példátlanul sok természetfeletti lényt ír körbe, ezeket a cikk írója kicsit elhanyagolja, pedig a sorozat egyik legnagyobb erénye a kidolgozottságban rejlik. A szavaknak valóban hatalma van a történet szerint, de szó sincs a káromkodásokról. Az átkokról beszélnek, mert mondhatja bárki, hogy "Az Istenit" senkit nem fog zavarni. Ha viszont rosszat kívánsz valakinek akár akaratlanul (sőt, az egyik karakter esetében, kimondatlanul is), akkor az lecsapódik rajta is, rajtad is, és ez szerintem roppant elgondolkodtató kérdés. Vajon mennyire fognánk vissza a szavainkat, ha tényleg ártani tudnánk velük? Szintén nem értem, mire célzott a cikk írója a megválaszolatlanul hagyott kérdésekkel. Többször olvastam az egész sorozatot, és az Éjszakai Őrséget messze a legkerekebb történetnek tartom. Három szál, amelyek a végén együtt kapnak értelmet, és amelyek véleményem szerint tökéletesen működtek volna folytatás nélkül is. A cselekmény összefoglalását szintén elkapkodottnak érzem, mivel a dualizmus filozófiája, a történelmi, vegyesen keleti és nyugati utalások (gyakran popkulturális utalásokkal is szabdalva) megtöltik a regény lapjait, szomorú látni, hogy a cikk írója egyáltalán nem tér ki rájuk. "A lét három különböző síkja" Itt erősen elgondolkoztam, hogy a bejegyzés írója olvasta-e egyáltalán a könyvet, vagy internetes kritikák és ismertetők alapján próbál valamit összerakni. A Homálynak semmi, de semmi köze a lét három síkjához. Azzal is kezdhetjük a különbségek ismertetését, hogy a Homály hét szintes, bár eleinte az első kettőre tudnak csak belépni, leginkább azért, mert a főszereplő viszonylag gyenge mágus. Amennyiben ezzel a mondattal a keleti filozófia létsíkjaira akart utalni, azzal aztán végképp nincs hasonlóság. Ebben az esetben a homálynak egy pozitív világnak kéne lennie, de ellenkezőleg, már az első kötetben kiderül, azért csak a másféléknek hozzáférhető, mert szívja el az ember életerejét, és aki túl sokáig marad odabent, meghal. Ez a későbbiekben még kibomlik, de a Homály egy érdekes, és nem feltétlenül pozitív fantasy elem, legtöbbet talán a negyedik-ötödik kötetből lehet megtudni róla, de az egyik kiegészítő kötet, a Vlagyimir Vasziljev által írt Időőrség arról is beszél, hogy a másféléknél tudósok foglalkoznak a Homály természetével, az ott élő lényekkel (pl. Kék moha), ők a homálybiológusok. Az első rész fordítására gyakran panaszkodnak, ezt valahol meg tudom érteni, a többi kötet sokkal gördülékenyebb, ez bár engem nem zavart, lehet, hogy van akinek kellemetlen. Összefoglalva a cikkről: Számomra az alapanyag meg nem értése, illetve nem-ismerete süt ebből az írásból. Minden bekezdésben volt egy kizökkentő, zavaros megjegyzés, ködösítés, vagy közhely, ami visszahozta a kellemetlen érzést: Aki ezt írta, tulajdonképpen nem olvasta a regényt, vagy ha meg is tette, felületesen és figyelmetlenül. Remélem, amennyiben még lesz bejegyzés a sorozatról, ott ki lesz fejtve, mi tetszik, vagy nem tetszik az írónak, belemegy majd a filozófiába, mert ez a bejegyzés számomra mint kritika és elemzés is gyenge volt.
feketeialfonz
2016. április 01. 17:39
A korrekt észrevételeket köszönöm.
abraxas
2016. március 31. 17:54
Tudtam! Tudtam! Mindig sejtettem, hogy maga egy gyík, Bence! :-)
apika2
2016. március 31. 17:26
A szövegben a szóhasználat talán azért sokféle, mert a mások meglehetősen hosszú életűek, és sok kort megéltek :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!