„John Kerry külügyminiszter Brüsszelben adott hangot optimizmusának, miután Charles Michel belga miniszterelnökkel találkozott. »Úgy gondolom, ebben az évben hatalmas csapást fogunk mérni rájuk«, mondta a CNN-nek. Figyelmeztetett azonban: ez nem jelenti azt, hogy azonnal megszűnik a veszély. Úgy gondolja, hogy évekig fog tartani, amíg meggyengül az Iszlám Állam ideológiájának hatása; és addig, bár elszórtan, számíthatunk további terrortámadásokra. Párhuzamot vont az al-Kaidával, melynek ügynökei a szervezet központjainak elpusztítása után is folytatták tevékenységüket is, még ha kevesebb veszélyt is jelentettek onnantól.
Kerry kiemelte, hogy egyetlen ország sem támogatja a Daesh-t (a szervezet arab nevéből alkotott betűszót használva), egyetlen ország sem támogatja, teljesen elszigetelt a térségben, így előbb vagy utóbb biztosan elpusztul. A közelmúltban elvesztette területének 40 százalékát, és az iraki hadsereg jelenleg is egy nagy léptékű offenzíva tervein dolgozik Moszul, Irak második legnagyobb városa és a terroristák egyik központja ellen.