„Köztudottan messzeföldön híres a hódmezővásárhelyi fazekasok portékája. Mikorra tehető e tevékenység kialakulása?
A vásárhelyi fazekasság története mától mintegy 9000 évre nyúlik vissza. Ezen a vidéken, már időszámításunk előtt 7000 évvel, korongon készítettek edényeket. Ezt bizonyítja az az egy-két szép tárgy, ami ekkorról reánk maradt. Szakmánk a fénykorát – jóval később – az 1700-as és 1800-as években élte, mert a paraszti gazdaságok ekkor indultak fejlődésnek: a faedényeket a cserépből készült edények váltották föl. Ebben volt pótolhatatlan a fazekasság szerepe. Olyannyira, hogy a XIX. században 400-450 fazekas is dolgozott egyszerre Vásárhelyen. De valójában nem ennyien voltak, mert apáról-fiúra szállt ez a foglakozás, tehát több ezren is ezzel foglalkozhattak: a fazekasnak is sok gyereke volt, gyakran még a feleségeik szintén besegítettek a fazekasok munkájába. Ilyen, hogy ennyi fazekas egyetlen településen meg tudjon élni, sehol máshol nem volt. Mindez pedig azt eredményezte, hogy három stílus is létrejött – ilyen sincsen máshol a Földön!
Miért e dél-alföldi város lett Magyarország fazekas-központja?
Azért, mert az itt található agyag kimagaslóan jó minőségű volt: a Kárpát-medencében ennél jobb minőségű agyag nem létezett! Minden szakma oda telepszik le, ahol jó alapanyagot találnak a szakemberek. Nem volt ez másként a vásárhelyi fazekasokkal sem. A helybéli agyag, úgy mondtuk, hogy »kövér«, azaz zsíros, vagyis könnyen formálható. Ha kiégették, a vastartalma miatt nagyon keménnyé, tartóssá vált. Egyedüli hibájaként azt tudnám megemlíteni, hogy nem volt tűzálló ez az agyag, de ezt is megoldották az itteni mesterek: hozattak tűzálló agyagot, és abból készítették el az edényeket.
Három eltérő stílusirányzat alakult ki Hódmezővásárhelyen. Mi volt az elkülönülés oka?
A piaci verseny diktálta a szabályokat már akkoriban is: a fazekasok igyekeztek egymást felülmúlni azzal, hogy ki tud több, jobb, szebb edényt készíteni. A stílusok voltaképpen városrészek szerint tagolódtak: így létrejött a csúcsi, a tabáni és az újvárosi irányzat.(...)
Hogyan emlékszik vissza eddigi fazekaséveire?
Én 14 éves koromban kezdtem dolgozni a Majolikagyárba. Bár fogalmam sem volt, hova kerülök, engedelmeskedtem édesapám kérésének. Ebben a szakmában hosszú ideig nincs sikerélménye a gyereknek. Szerencsésnek érzem magam, mert nagyon jó mestereim voltak, akik – kollégáimmal egyetemben – mindig azon voltak, hogy segítsenek, ha megakadtam. Így számomra nem váratott magára túl sokáig az első sikerélmény. A gyárban 1986-ig dolgoztam, miután eldöntöttem, hogy a tömegtermelésből kiszállok. Budapesten találkoztam Bod Éva Munkácsy-díjas művész-asszonnyal, akivel egyedi darabokat, alkotásokat készítettünk. Öt évig dolgoztam nála. Utána úgy döntöttem, hogy magam kezdek dolgozni. Hazatértem Hódmezővásárhelyre, akkor már ki tudtam alakítani itthon magamnak egy kis műhelyt, s '89 óta, mint önálló kisiparos dolgozom. Amíg a környékbeli, szegedi, butikrendszer működött, azt láttam el, ám miután az megszűnt, úgy adódott, hogy a családi házam egy részében rendeztem be bemutatótermet. Elkezdtem felkutatni, utánajárni a vásárhelyi kerámiáknak és azokat bemutatni. Ez a kiállítótér 2001-től kezdve, azaz már több, mint 15 éve működik.”