Bikavér Párbaj 2016: avagy ment-e elébb a Bikavér?

„(1) Forrásaink szerint a tavalyi Bikavér Ünnep botrányos körülményei miatt (emlékeztető: számtalan dohos tételt kínáltak az egri termelők) idén elővigyázatos válogatáson estek át a borok. Egyrészt ez dicséretes, másrészt pedig a borvidéket érintő súlyos pincehigiéniai problémának az elkendőzése. Mi is írtunk a témáról a nagy port felverő Nagy gáz van Egerben c. cikkünkben. Állítólag a válogatáson „több bort is kiszórtak”. Hogy mennyit és melyeket, valószínűleg soha nem fogjuk megtudni. Bárhogy is volt, legalább három problémás bor így is átjutott a szűrőrendszeren, ami a huszonpáras mezőnyt nézve 10% feletti arány.

(2) A kóstolón felvonultatott egri borok zömmel a 2011-2012 évjáratokból származtak. A két meleg év, kombinálódva a helyi fajtákkal és szőlészeti-borászati berendezkedéssel, nem nagyon számítanak jó évjáratnak. A borokban kevés a sav, az extrakttól és alkoholtól (még ha nem is alkoholosak amúgy a borok úgy általában) édesek, aromatikájukban szinte kivétel nélkül semmi frissesség, uralkodnak bennük a túlérett gyümölcsös és a hecsedlis jegyek.

(3) Szigorúan magánvélemény, de ennyi középszerű bort egyben én régen láttam. Nem volt tétel, ami kiemelkedő vagy akár csak egy rövid tapsra érdemes lett volna (egy kis maroknyi borra adtam volna jó szívvel 6 pontot). Export esetén nagyon kétséges volna számomra, hogy kinek és milyen áron lehetne eladni az Egri Bikavéreket, de azt gondolom az alsó-középkategória az, ahová beférnének, kb. 8-10 Euró palackáron. Szomorú, de sajnos ez ma a valóság. Az ember ilyenkor visszagondol a 2000-es, 2002-es, esetleg 2003-as és talán a 2006-os egri borokra, amelyeket kóstolva hittük, hogy Eger a Villányt váltó új favorit, a meredeken emelkedő és sziporkázó csillag. Sajnos az időközben eltelt évtizedben ez a bizonyos csillag szépen visszasüppedt a horizont mögé. Az említett régi évjáratok borai pedig gyakran még ma is kiválóak. Vajon mi történik Egerben?

(4) Az Egri Bikavér koncepciója még mindig kialakulatlan, hiába a kékfrankosra kell felfűzni az egészet, nem nagyon érezni, hogy ez egy egyedi, karakteres borházasítás lenne. Távolról nézve csak szimpla, egyszerű vörösbornak tűnik, amely csak ritkán készül el olyan magas szakmai színvonalon, ami a nemzetközi szereplésre is alkalmassá tenné. Ugyanakkor az eredetvédelmi szabályozásnak megfelelően röpködnek a Superior és Grand Superior megnevezések a címkéken, amely alapján azt sugallják a palackok, hogy a világ legjobb borait töltötték beléjük. Egyrészt mintha megint nem tudnánk magyarul beszélni, másrészt önkritikát kellene gyakorolni, mert mögöttes tartalom nélkül semmit nem érnek az eredetvédelmi kategóriák.

(5) Megint csak úrrá lett rajtam az az érzés, hogy a borászoknak jobban oda kellene figyelniük arra, mely kádárok hordóival dolgoznak. Egyes esetekben egy jobb minőségű hordó csodákat tehetne a borral.”