Agyagláb

„Nos, korosztályom és a nálam idősebbek számára innen adódnék a párhuzam 1988–89-cel. Az akkori, önmagát túlélt, merőben abszurd rezsim a mind hangosabb rendszerkritikákra – fölismert gyengesége kényszere alatt – sokak meglepetésére igencsak kompromisszumkésznek mutatkozott. Akkoriban egymást érték az ilyen-olyan reformkerekasztalok. Fű, fa, virág panaszaira máris jött az orvoslással kecsegtető, megértést mutató hatalom állami híradókban szerteszálló nyájassága. Ám akkor is jó előre kikötötték: mindenről lehet beszélni, de az egypártrendszer lebontásáról, meg a magyar–szovjet szövetségesi (értsd: megszállás) viszonyról szó sem eshet. A társadalom zöme ezt készséggel el is fogadta, sőt, örült a világútlevélnek is. A politikai kolosszus rendíthetetlennek tetszett: a párt és a Varsói Szerződés (a megszállás legitimált paktuma) amúgy is örök. Ám alig telt el fél-egy év, s kiviláglott, hogy a király meztelen. A kolosszus meg igazából agyaglábakon áll.”