Pusztító lakossági diszkó hangjaira nyerte meg Széll Tamás a magyar Bocuse d'Or-selejtezőt

„A Bocuse d'Or igazi szexepiljét mégcsak nem is a zsibongó lelátó adja - ami most ugyan dugig volt tömve, de nem zsibongott annyira, hiszen egy nemzetbeliek versenyeztek - hanem az, hogy mindenki szponzor-szakácssapkában van, márpedig a halál komolyan hordott szakácssapkánál nincsen viccesebb divatkiegészítő, hiszen mindenki úgy néz ki, mint akinek egy bálnatampont húztak a fejére.

És itt egészen parádés társaság mászkált tamponnal a fején a konyhasor előtti részen, mondhatni az igényes magyar séfek krémje, Litauszkitól Nyíri Szásáig. Ami az igazán megdöbbentő, hogy nem fontoskodni vagy az arcukat mutogatni érkeztek, hanem besegíteni, az Arany Kaviár-tulajdonos Nyíri például kifutófiú-szerepben hurcolta körbe a versenyzők halas fogásait, hogy az összes zsűritag és újságíró csinálhasson róluk egy fotót. 

Hatan csaptak össze, köztük a gigafavorit Széll Tamással, aki egyetlen magyarként egyszer már bejutott a Bocuse d' Or világdöntőjébe, ahol egy fatális technikai hiba ellenére is a kifejezetten jónak számító 10. helyre futott be. 

Az 5,5 órás verseny főzős szakaszának a vége előtt háromnegyed órával érkeztem meg. Az óriás kivetítőn egy kéz éppen reszelt citromhéjat helyezett egy süteménynek kinéző tárgyra, ami ugyanúgy lehetett rétegzett hús, csontvelő, zöldségféle vagy Rákóczi-túrós. A szpíkerek pont nem beszéltek, csak a lakossági kamutechnó szólt olyan mellkasrezgető hangerővel, hogy az ember vagy a szigetes Avicii-koncert első sorába, vagy a fadd-dombori El Palacio diszkóba képzelte magát, csak itt sajnos nem voltam sem korongrészeg franciák, sem fényes melegítős, ám hiányos fogazatú extasyárusok.”