Lógni fogunk! − A diákok hétfői otthontartásáról

Az oktatásügy súlyos problémái ellen folyamatosan tiltakoznak az ágazat résztvevői, főleg a tanárok. A miskolci Herman Ottó gimi tanári kara által elindított tiltakozási hullám ugyanakkor jogos kérdéseket vet fel. Sokakat ismerek, akik túlságosan politikainak tartják a Herman-féle akciót, és visszafogottabb eszközökkel kívánják elérni azt, amit szeretnének. Nem tisztem igazságot tenni: mérsékeltebb és markánsabb eszközök is legitimek lehetnek ilyen esetben. Mint minden hasonló tiltakozásnál, mozgolódásnál; különféle taktikák futnak párhuzamosan és természetesen megjelenik benne a politika is. Mármint a politikai pártokra gondolok.

Ráadásul a február harmadikai és tizedikei megmozdulások után ma a tanárokkal akciószerűen is szolidaritást vállalni kívánó szülők nem engedik iskolába a gyerekeiket. Jó ötlet ez?

Az, hogy egy oktatásügyi megmozdulás „politikai”, nem túl újszerű meglátás. Persze, hogy az, mivel a közös ügyeink intézéséről van szó, tehát az oktatásügy (és még sok minden más) kérdései alapvetően politikai kérdések is. Felesleges itt a szakmát szembeállítani a politikával. Ezek szakmai és politikai ügyek.

Az egy másik kérdés, hogy például ellenzéki pártok is rácsatlakoznak a tiltakozáshullámra. Nem hiszem, hogy e tény felmutatásával megoldottunk volna bármit is. Persze, hogy rárepülnek, politikáról van szó: ők kétségbeesetten keresik a kitörési lehetőséget népszerűtlenségi örvényükből, és ez aztán jó lehetőség. Fölösleges finnyásan elintézni a tanári tiltakozó akciókat, hogy a háttérben ellenzéki politikai erőket sejtünk. Ettől még lehetünk óvatosak akár jobboldaliként is az ügyben, hogy mikor kivel fogunk össze.

A hétfői lógós napot egy szülői szervezet hirdette meg. A kormány és egy újonnan alakult családszervezet, a Fiatal Családosok Klubja arra kéri a szülőket, hogy ne vegyenek részt ebben a kezdeményezésben. Minden szimpátiám a félresikerült oktatási reformok bénító bürokratikus hálóiban vergődő tanároké, de a lógós ötlet aligha segíti elő az ügyüket.

A kerekasztaltól való távolmaradás a távolmaradók imidzsét rombolja, nem a tárgyalókét: a távolmaradók, a felállók ugyanis kompromisszumképtelen radikálisnak fognak látszani.

A szervező szerint a jelenlegi állás alapján 25 ezer szülő akciója nem a lógásról szól – pedig a diákok egy részénél bizonyosan így fog lecsapódni a dolog. Főleg a kevésbé értelmiségi gyerekek által lakott vidékeken és ottani iskolákban, ahol nehéz elmagyarázni a diáknak, hogy neki most a tanárokkal kell szolidaritást vállalnia és menjen el önkénteskedni, ez nem csak egy lógós nap. Ráadásul a suliból való kimaradás elég nehezen kommunikálható pozitívan (a diákok felé persze igen).

Egyik tanár ismerősöm számára, aki egy észak-kelet-magyarországi kisvárosban tanít, például az osztálya tette egyértelművé: nekik bizony ez a lógásról fog szólni. Az illető osztályfőnök azt is kifogásolja, hogy a többen azt hangoztatják: a hétfői kimaradókat majd szívatni akarják a tanárok. Mint írta nekem: ők „eleve feltételezik rólunk, hogy aljas diákellenes emberek vagyunk. Ezt kikérem magamnak minden pedagógus nevében”.

Ebből a példából is látható, hogy ettől az akciótól − nyilván a leendő társadalmi aktivistákat előkészítő nagyvárosi elitgimiken kívül − nem lesz erősebb és szélesebb a szolidaritás az oktatásügy világában. Sőt, lehet, hogy egyes helyeken pont rombolni fogja a tanárok, a szülők és a diákok közötti viszonyokat. Végiggondolatlan ötlet volt ez a távolmaradós hétfő.