Hitt abban, hogy az amerikai alkotmányos berendezkedés alapvető igazsága, hogy az emberek igenis képesek konfliktusaikat a meglévő demokratikus képviseleti csatornákon keresztül megoldani. Ha az emberek változást akarnak, nem öt bírót kell meggyőzni, hanem egymást. Hitt abban, hogy a bírói aktivizmus és az „élő alkotmány” dogmája a demokrácia halálát jelenti, mert épp attól fosztja meg az állampolgárt, ami állampolgári lételeme.
*
Antonin Scalia színes, közvetlen, közérthető, a logikai hibákat és a vele ellenkező véleményeket esetenként könyörtelen szarkazmussal kifigurázó („ez kész almaszósz”), hamisíthatatlan stílusú alkotmányos érvelései az elefántcsont-toronyból alászállni képes, emberközeli alkotmánybíráskodás legtisztább megnyilvánulásai voltak. Őszinte, egyenes, szórakoztató és toleráns egyénisége egyedülálló az amerikai alkotmánybírók sorában. Aki közelebbről ismerte, joviális és barátságos, gyerekei, harminchat unokája és felesége irányában végtelenül szerető, hűséges, mélyen vallásos embernek ismerte. Teljes ember volt, amit az is bizonyít, hogy a testület legliberálisabb bírája, Ruth Bader Ginsburg volt a legközelibb barátja.
Scalia az alkotmány iránti feltétlen alázatával vált az amerikai alkotmánytörténet ikonikus alakjává: mélyen hitt az emberek józan eszében, hitt abban, hogy a szabadság egyben felelősség is.
Több évtizedes bírói munkássága alatt egy egész jogászmozgalom bontakozott ki, ami élharcosának tartja. Egy olyan mozgalom, amely bízik a szavak erejében, bízik abban, hogy az alkotmány eredeti szövegéhez való hűség nem egy ideológiai harc politikai eszköze, hanem az objektív ítélkezés egyetlen lehetséges útja.
Az elmúlt harminc év amerikai alkotmánytörténetébe sokakkal szemben nem a rombolással, hanem egyfajta alkotmányos restaurációval, az önmérsékletre hívó alázatos jogtisztelettel írta be a nevét. Pont úgy, ahogy érdemes.