A Demetervin simán behúzta az első helyet a Nagy Furmint Kóstolón

„Pardon, nyilván nem volt sima Demeter Endre győzelme, hiszen rögtön őmögötte – nem egész egy centivel – ért célba Dorogi István a 2011-es Mézes Mály Furmintjával, Árvayék pedig a 2013-as Padi-hegyivel biztosították be – megkérdőjelezhetetlenül – dobogós helyüket, kvázi bronzérmüket. Kvázi bronzérmüket, ugyanis a Nagy Furmint Kóstoló (immár a hetedik) nem egy verseny, hanem egy mustra, méghozzá az ország legizgalmasabb fajtamustrája. És ahány beszámoló fog születni a rendezvényről, a képzett, tanult kollégák aszerint fogják Bott Jucit, vagy Balassa Istvánt, vagy a Gizella Pincét, vagy a Szent Tamás Pincészetet, vagy a Barnabás Pincét, vagy a Kikeletet (Stéphanie Lónyaija most rettenetesen finom!), vagy a Tokaj Nobilist, Orosz Gábort, Barta Károlyt az első, második, harmadik helyre tenni.

És ez jól is van így, mert ezeknél a pincéknél az embert egy gramm csalódás nem fogja érni, és ezt most a mezei furmintkedvelő szemszögére átváltva mondom, mert a szakértők, ők bármit képesek kiköpni. Ami engem illet, a Nagy Furmint Kóstolón a szakértelem leghalványabb látszatát is kínosan igyekszem magamról elhárítani (ez könnyen megy, jó, tudom); itt, a Vajdahunyadvárban ugyanis öröm újra gyerekké válni. Gyerekké, aki a vidámparkban mindenre fel akar ülni, minden létező fegyvernemmel célba akar lőni, dobni, nyilazni, és a vattacukorárusnál duplázni, esetleg triplázni fog, mustár, ketchup hadd menjen rá gazdagon.

Szóval elképesztően sok furmint vonul fel ilyenkor; érettek, csimaszok, tartály-/hordóminták és – higgyétek el, tulajdonság- és minőségmérőm tényleg le tud szállni a Nagy Furmint Kóstolón olyannyira, hogy bármilyen borra nyitottá válok, nekem ez ünnep. Úgyhogy a lentebbi kóstolási jegyzetet, és a föntebbi értékítéleteket és rangsort, kérlek, kezeljétek szigorúan szubjektív okoskodásnak, ami a furmint iránti határtalan enthuziazmusomból fakad.”