„Mától tehát bárki utánanézhet, hogy az exminiszternek megvannak-e a porcelánjai, volt-e bárki, aki bevallást tett nagy értékű arany ékszerek vásárlásáról, ki csökkentette a tartozását, ki vett házat, telket, új autót. Vegyünk egy konkrét példát, a bulvár úgyis kedveli őt, ő is a bulvárt: Rogán Antalról a vagyonbevallása alapján annyit tudunk meg, hogy van egy 185 négyzetméteres lakása meg egy teremgarázsa tárolóval, egy nyaralója telekkel Balatonlellén, de azt már örökölte. Továbbá nevén van Szakonyfalun két belterületi lakóház és udvar, és erdőségek egész sora a jelzett falu határában, de azokat is örökölte. Audiját bérli, kocsija nincs, vásárolt évekkel ezelőtt két festményt, az egyik Iványi-Grünwald, de ez csak jó ízlését dicséri, megtakarítása pedig alig több, mint egy spórolós nyugdíjasé: mindösszesen ötszázhétezer forint. Sőt tartozásokkal viaskodik, huszonnyolcmilliós banki adóssága mellett tizenötmillióval magánszemélynek, talán gyerekkori barátjának tartozik, hogyan is tudná visszaadni, az alig több mint egymilliós miniszteri fizetés hideg vízre sem elég. Viszont juttatásai közt bevallotta, hogy kapott egy telefonkártyát is, „törvény szerint megállapított értékben”. Mindez a parlament honlapján olvasható, más miniszterek – legalábbis a vagyonbevallási papírjaikon – még ennél is vékonypénzűbbek.
Vajon van-e értelme a vagyonbevallásoknak azon túl, hogy rajtuk szórakozni már nemzeti sport? Lehet-e bármiféle reális következtetést levonni belőlük az illető vagyongyarapodásának valós mértékére vonatkozóan? Adnak-e ehhez támpontot e nyilatkozatok? Demokráciánk működése és a politikusok vagyoni helyzete körülbelül annyira átlátható, amennyi a képviselői profilokból kirajzolódik egy hétezer forintos vízforraló gőzében. Szögezzük le: ép ésszel senki nem várhatja egy politikustól, hogy annyi legyen a jövedelme, mint egy gázszerelőé. De a vagyonbevallások a jelenlegi formájukban semmilyen célnak nem felelnek meg. A látszatok látszatát jelentik, üres gesztust: nesztek, tegyünk úgy, mintha.