„Azonban, most tényleg helyzet van: pár nap múlva Miskolcon közlekedésiek szolidarítanak saját meghurcolt titkárukkal és az éppen Miskolcon kirobbanó anti-KLIK-es pedagógusokkal. Véletlen egybeesés vagy a magyar dolgozók történelmi szerencséje, hogy egy adott városban két eltérőnek tűnő, de végső soron egy adott konfliktus ért a csúcspontjára?
Miskolcon már nem elég a tárgyalóasztal, hanem az utca sípja és kereplője valamint a magyar melós hangja lesz, mi eldönti a helyzetet.
Az érdekvédők felelőssége pedig, hogy az eddig tapasztalt különutas politikáikat feladva végre összefogjanak ténylegesen, és ne csak szakszervezetisek tudjanak arról: a tanárok érdekvédőit nem érdekelte a többi humánszakma (egészségügyi- és szociális ágazat, közművelődés, közigazgatás) bérelmaradása, hanem a saját gesztenyéjüket kapargatták, vagy a közszféra szakszervezeteit tömörítő SZEF vállat vont a versenyszféra szakszervezetei által követelt férfi 40 programra. Ahogyan korábban éppen a versenyszféra szakszervezetei (MASZSZ) hagyták cserben a közszférát a minimálbér tárgyalások kapcsán.
Arról pedig nem beszélve, hogy legutóbb a dolgozói szegénység programját illetően a MASZSZ maradt egyedül.
Persze ez a múlt, a munkásáruló trojkából (Gaskó-Pataki-Palkovics) – akik nevéhez kötődik a jelenleg hatályos munka törvénykönyvének elfogadása (bizonyos melléklet aláírásával) – nem árt tudni, hogy már csak egyikük konföderációs vezető, de az ő esetében is látni már az út végét: 2017.
De nem várhatunk újabb évet vagy, hogy a LIGA teret adjon az elnöki tisztségért folyó belső harcnak és új elnököt válasszon. Mértékletességet és belátást, félre kell tolni a személyi kérdéseket hátrébb kell vonni a lejáratódott és tárgyalóasztaloknál elhasznált szakikat, megjelent a 40-es generáció, akiknek szerencsére sem ideje, sem módja nem volt, még arra, hogy csalódjon benne a magyar dolgozók többsége!
Helyzet van!
Egység kell, méghozzá cselekvési, ideje összetolni „pénzt, paripát, fegyvert” és lehetőséget adni a dolgozóknak, hogy eljuthassanak most februárban Miskolcra, majd pedig legkésőbb májusban Budapestre.
A magyar szakszervezeti mozgalom csak a tettek mezején újulhat meg és nyerheti vissza hitelét.”