Ahogy a Biblia mondja: az élet egyetlen értelme másokért élni, ha másképp nem, hát focizz nekik
Legismertebb labdarúgónk példája azt mutatja, hogy nem az eszközkészlet számít, hanem hogy mi jön belülről.
„Na lássák, fasiszta állatok, nincs Isten. Imádkozzanak Rákosi elvtárshoz!” Az ima, melyet ilyenkor el kellett mondaniok, így hangzott: „Rákosi Mátyás, irgalmazz nékünk, a nép piszkos ellenségeinek...”
„Megengedték, hogy evés közben a földre üljünk, míg az őslakók mindaddig sohasem ülhettek le hajnaltól estig, még étkezéskor sem. Reggel, délben és este felsorakoztatták őket, és megparancsolták: ereszkedjenek térdre, kulcsolják imára kezüket, és rimánkodjanak Istenhez, adja meg a mindennapi kenyerüket. Miután ezt vagy tucatszor elismételtették – amit a rabok nem is bántak, mert térdelés közben kissé pihentek – az ávós őrmester feléjük fordult: »Na lássák, fasiszta állatok, nincs Isten. Imádkozzanak Rákosi elvtárshoz!” Az ima, melyet ilyenkor el kellett mondaniok, így hangzott: „Rákosi Mátyás, irgalmazz nékünk, a nép piszkos ellenségeinek, és ne hagyj minket éhen dögleni, bár ezt érdemeljük.« Ezután az őrmester intett a háttérben várakozó szakácsoknak, hogy hozzák a kondért.(...)
Felugrottam az ágyra, és levetkőztem; elkezdődött a tulajdonképpeni nap, a beszélgetés ideje. (...) Testi erőnk lassú, de állandó fogyásával és gyakori (elsősorban hely- és személynevekre vonatkozó) memóriazavaraink ellenére szellemi érdeklődésünk nőttön-nőtt, úgyhogy egy-másfél órás beszélgetésen alul nem adtuk. Amikor kiderült, hogy más barakkokban is ezt teszik, példánkat többen követték. Még Kunéry is tölcsért formált füle körül, és úgy hallgatta beszélgetésünket. Legnagyobb segítségünkre Görgey Gida volt, aki, noha a mi beszélgetéseink vonzották, önfeláldozóan az egyszerűbb lelkek mulattatásának szentelte idejét. Közel egy hónapig mesélte estéről estére a Monte Christót, dialógusokkal jelenetről jelenetre, mintha csak magát a könyvet olvasná fel.
Az érdeklődés rabtársaink lebuktatásának története iránt megszűnt.Ugyanakkor azonban bevett szokás maradt, hogy megismerkedés után mindenki előadja a maga históriáját. Ez a tábori etikett tartozéka lett. Ehhez ragaszkodtunk, mert e történetek az államrendőrséget tették nevetségessé, és mert az ÁVO példás büntetések kilátásba helyezésével tiltott el ettől. A tilalmat azzal indokolták, hogy államtitkokat árulunk el vele, ami miatt újabb, tizenöt évig terjedő fegyházbüntetéssel sújthatnak. Vagy egyszerűen kijelentették: szétverik a pofánkat, ha nem hagyjuk abba a destrukciót.”