Megnyugvásra várva

2016. január 02. 09:55

Az ilyen helyzetre szokás mondani, ennél már csak jobb jöhet! A mögöttünk hagyott év történései azonban nem adnak túl sok okot az optimizmusra.

2016. január 02. 09:55
Stier Gábor
Stier Gábor
Magyar Nemzet

„Az ilyen helyzetre szokás mondani, ennél már csak jobb jöhet! A mögöttünk hagyott év történései azonban nem adnak túl sok okot az optimizmusra. Nyomott, ideges és ijedt hangulatban van a világ. Fokozottan érvényes ez a kitétel Európára, amely épphogy túllépett a görög válságon, és már abban reménykedett, hogy szép lassan mindenütt magára talál a 2008-ban léket kapott gazdaság, mikor szembetalálta magát a migránsok áradatával. A rossz érzéseket csak tetézték a párizsi merényletek. Az egymást érő megpróbáltatások felszínre hozták az Európai Unió szinte összes belső problémáját, tovább mélyítették a már korábban is meglévő törésvonalakat. (...)

Itt tartunk most, s aligha reális, hogy egyik pillanatról a másikra megváltozna a helyzet, s talán megelégednénk már azzal is, ha 2016-ban a dolgok legalább nem alakulnának a tavalyinál rosszabbul. Eleve természetes egyfajta bizonytalanság a világrend átalakulása miatt, s a harc a pozíciókért aligha csitul. A Szíriában aktivizálódó Oroszországnak például most már végig kell vinnie megkezdett játszmáját, amelyben az ellenérdekeltek sem maradnak tétlenek. Így nem lepődhetünk meg azon, ha tavasszal ismét feszültebbé válik a helyzet Kelet-Ukrajnában. Mint ahogy a Közel-Keleten sem várható megnyugvás, ráadásul Amerikát lebéníthatja a választási kampány, ami szintén növeli a bizonytalanságot. Az Európát sújtó válságok sem oldhatók meg egy csapásra, s a felhevült hangulatban agresszívabbá vált közbeszéd közepette a széttartó folyamatokat a végeredménytől függetlenül csak tetézi, hogy a britek folyamatosan lebegtetik a kilépésüket az unióból.

Ebben a helyzetben a magyar kormány érdekeit paradox módon éppen a káosz folytatódása szolgálná. Így Orbán Viktor Magyarországa továbbra is a stabilitás szigeteként tűnhetne fel, s az általános gyengeségben a hazai gondok is kevésbé látszanának. Ha azonban Európa úrrá lesz a gondokon, akkor értelmét veszítené az orbáni út, ráadásul egy újra cselekvőképes EU-ban sokaknak eszébe juthatnának az elmúlt hónapokban a magyar vezetéstől kapott pofonok is. Ennek ellenére persze a világot a stabilitás növekedése tenné jobb hellyé.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 79 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ellensúly
2016. január 04. 13:19
Akkor önnek is segítek: Stier azt írja, hogy Orbán politikája egy olyan közegben sikeres, amelyben az európai vezetők nem tudnak mit kezdeni a válsággal. Azaz ha az európai vezetőkben lenne szándék és bátorság, hogy szembenézzenek a problémákkal, akkor nem lenne szükség Orbán különutas politikájára. (Az már csak az én megjegyzésem, hogy Európa „bölcs” vezetőitől ilyesmit hiába is várnánk.) A pofonokat eddig is jócskán kaptuk mondvacsinált okokkal, de most végre mi is adtunk: Orbán eredményes fellépése az illegális migráció ellen óriási pofon volt Junckernek, Merkelnek és a többi liberális vezetőnek. A Nemzet távozott újságíróinak igen nagy része (legalábbis akikkel beszéltem, azoknak a nagy része) anyagi okok miatt váltott. Az akkor még Napi Gazdaságnak hívott lapnál legalább másfélszeres fizetést kínáltak. Persze volt olyan is, aki elhitte a 180 fokos fordulatról szóló hazugságot (azóta már látja, hogy szó sincs róla), és olyan munkatárs is volt (igen magas beosztásban), aki attól tartott, hogy összedől a cégcsoport, és azért igazolt át az új laphoz.
Tintamin
2016. január 03. 12:52
2016: a mertektelen tolvajlas eve. Ja, hogy az elozo 5 is az volt?...
Forsz
2016. január 02. 17:02
"Ha azonban Európa úrrá lesz a gondokon, akkor értelmét veszítené az orbáni út,..." ---------------------------------------- Kedves Stier Gábor! Nem kellene ennyire együgyűnek tekinteni Orbán Viktort. A közelmúltbeli orbáni út egy bizonyos politikai és gazdaságpolitikai miliőhöz volt és van még ma is igazítva. Miből gondolja, hogy Orbán és csapata nem érzékeli időben, ha változtatásra van szükség. Ön a saját egysíkú, földhözragadt észjárásából indul ki, ebből fakadóan fel sem tudja tételezni, hogy a tehetség agya másképpen jár. Persze, ezért nincs mit szégyenkeznie, így van ezzel még nagyon sok ember, a baj csak az, hogy ez a nagyon sok ember a saját szintjét normatív szintnek tartja és ezért értetlenkedik a zsenik lépésein. Egyszerűen nem érti és következésképpen a tehetséget hülyének deklarálja. Van erre éppen elég példa, csak bele kell például tekinteni a Mandiner kommentjeibe, ahol a 65-ös IQ lehülyézi a 110-est. Na ezzel sincs semmi gond, ez természetes, ez mindig is így volt, amióta az ember rájött, hogy ha esik az eső, be kell valami alá állni, amíg eláll.
antioxi
2016. január 02. 15:03
"...az elmúlt hónapokban a magyar vezetéstől kapott pofonok is" Stier Gábor Simlicska Geci Lajos földjeinek elárverezését siratja.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!