„A pozitív diszkriminációt ugyan a kormánytáborban gyűlölettel szokták emlegetni, ha azok érdekét szolgálná, akik rászorulnak, de ettől még hevesen gyakorolják azt a gazdaságpolitikában, az antiszociális családpolitikában, a közpénzek osztogatásában. A pozitív diszkrimináció, noha vannak kriminális formái, nem tilalmas önmagában és általában. Csak a negatív. Azt pedig arról lehet felismerni, hogy valakik ellen szól, valakiket valamiből kizár, valamitől megfoszt, megaláz, méltóságában sért.
Az Alkotmánybíróság is elismerte, hogy a szórakozóhelyek gyakorlata senki ellen nem szól. Nem kirekeszteni és büntetni akarják az urakat, hanem bevonzani és kiszolgálni. Azért engedik be a nőket ingyen, hogy minél több hím csődüljön be velük és utánuk. Az urak megbecsült és kívánatos kuncsaftok, az ő kedvükért diszkriminálják pozitívan vágyaik tárgyait. Ha egy úr holnap alkotmányossági panaszt nyújt be, hogy a neme miatt nem vették föl táncosnak egy sztriptízbárba, akkor ezzel a mechanikus logikával neki is igazat kell adni. Holott ha egy sztriptízbárban sérül az egyenlő emberi méltóság elve, akkor nem a nem nők rovására sérül, hanem ellenkezőleg.”