Új középkor felé tart Európa

„Európa térképét a stabilitás jellemezte a második világháború után. Előbb a két szemben álló hidegháborús blokk, majd az azt követően Európát egyesítő EU teremtett átláthatóságot. Robert Kaplan a Wall Street Journalba írt cikkében úgy látja, hogy ez a korszak véget ér és a középkori töredezettség tér vissza. A jelenlegi kihívások során nem tud egységesen fellépni az EU, és a történelmi megosztottságok újra felszínre törnek. (...)

Az európai elit már régóta teljesen elveti a tradicionális hatalmi politikát. Szerintük a béke megőrizhető egy olyan szabályozó rendszerrel, amelyet posztnemzeti technokraták irányítanak Brüsszelből. Úgy látták, hogy a kontinens megosztottsága megszüntethető a jóléti állammal és a közös fizetőeszközzel. Az évszázadok alatt kialakult nemzeti identitásokat felválthatja egy európai szuperállam, s mindegy, hogy milyen az EU politikai legitimitása.

Kaplan szerint napjainkban a veszélyt egyedül Oroszország jelenti és nem Németország. Németország ugyan természetesen dominálja Európát gazdasági ereje miatt, és a hatalom bizonyos részt Brüsszelből Berlinbe költözött. Kaplan azonban úgy látja, hogy a német vezetés továbbra is tétovázó és esetlen. Ugyan Angela Merkel politikailag ügyesen kezelt sok válságot, de ő nem Bismarck vagy Nagy Frigyes, és nem is akar az lenni. Kaplan szerint a német vezetés helyzetét nehezíti a náci múlt és az, hogy Oroszország és a Nyugat között helyezkedik el.

A szerző jóslata: ahogy az EU szétesésnek indul, a helyén korunk Német-Római Birodalma fog megjelenni. Egy széteső, többnemzetiségű képződmény, amely csak névleg birodalom. Kaplan úgy véli, hogy ez azt bizonyítja, az amerikai vezetésnek nincs alternatívája Európában. Az USA-nak a széteső EU egy geopolitikai katasztrófát testesít meg, amely a legnagyobb külpolitikai katasztrófa lenne a második világháború óta.

Az EU sikere nagyrészt az Egyesült Államok háború utáni hatalmának is köszönhető volt, írja Kaplan. Az EU minden tökéletlenségével együtt a második világháború utáni Európát testesíti meg, amely szabad, egységes és fejlődő volt. Kaplan szerint néhányan az Obama-adminisztrációból megpróbáltak tenni a szétesés ellen, de magát Obamát nem érdekli a kontinens. Az amerikai kormány figyelme inkább a Közel-Keletre vagy a csendes-óceáni térségre került. Kaplan szerint ezzel nem lenne baj, de az egy hibás felfogás, hogy Európa kevesebbet számítana ma, mint a hidegháború alatt.

Kaplan több megoldást javasol a helyzetre. A közép-és kelet-európai régió biztonsága prioritás kell, hogy legyen az USA-nak. Csak így lehet feltartóztatni Putyin agresszióját és fenntartani a NATO és az EU egységét. Ez katonai segítséget és a diplomáciai kapcsolatokat szorosabbra vonását jelentené a Baltikumtól a Fekete-tengerig. Politikai szinten pedig segíteni kell az EU-t, hogy olyan irányba fejlődjön, ahol nagyobb demokratikus elszámoltathatóság lehetséges. Továbbá fontos, hogy a kontinens fejlessze a saját védelmi képességeit, és ne az USA-tól várja a védelmet.

A szerző szerint azok az évtizedek véget értek, amikor Európára mint valamilyen stabil kiszámítható és egyhangú képződményre gondoltunk. A kontinens térképe lassan visszatér középkori állapotába. Ha nem is a határai, de politikai attitűdje, szövetségi rendszere biztosan. Kérdés azonban, hogy az EU képes lesz-e multikulturális Habsburg Birodalomként viselkedni, amely képes volt évszázadokon át magába foglalni Kelet-Közép-Európa népeit. Kaplan úgy látja, hogy a válasz nemcsak azon múlik, hogy Európa mit fog tenni, de nagyban függ az USA döntéseitől is.”