A korrupció elleni harc hatástalansága

„A probléma az, hogy a korrupciós ügyek felszínen tartása általánosságban csökkenti a politikába vetett bizalmat, és nem csak a korrupcióban érintett politikai párt, erő irányában. A politikába, a politikai intézményekbe vetett bizalom és a korrupció szubjektív megítélése ugyanis nemcsak egymással összefüggő jelenségek, hanem ugyanannak a társadalmi érzületnek a kifejeződései. Éppen ezért kell némi fenntartással kezelni azokat a nemzetközi felméréseket, amelyek a korrupciót nem a tényleges tapasztalatok, hanem annak szubjektív percepciója alapján mérik. Vizsgált jelenség, hogy a korrupció és a bizalmatlanság szoros kapcsolata miatt nehezen lehet társadalmi támogatottságot szerezni azoknak a kormányzati terveknek is, amelyek célja a korrupció elleni harc. Ezt az összefüggést bizonyítja a román korrupcióellenes ügyészség eddigi története is. Miközben a román polgárok elfogadják az ügyészséget mint legitim intézményt, tevékenysége nyomán nem nőtt a bizalom a politikusokban, a politikai intézményekben, inkább még inkább egységesen erodálta mindezt. Nehezen várhatja tehát egy ellenzéki politikus, hogy kizárólag a kormányzati, önkormányzati korrupciós ügyek állandó felszínen tartása révén sikerülhet hitelességre, és azon keresztül széles támogatásra szert tennie.

Nehéz ellenállni annak, hogy a korrupció legyen egy párt fő mondanivalója, de ezzel az ellenzék a kormányzati kompetencia látszatát veszíti el. Ennek a politikának ugyanis az az üzenete, hogy a kormányzati politikával csak az a probléma, hogy korrupt. A korrupciós ügyek kapcsán ráadásul az esetek többségében egyes személyek gazdagodásáról esik szó, így túlságosan is személyessé válik, bulvárosodik a politika. Ezek a témák könnyen átmennek a sajtón, be lehet kerülni a nyilvánosságba, azonban óhatatlanul is azt a látszatot kelti, hogy egydimenziós az ellenzéki politizálás. Az ellenzéki pártok számára ugyanis létkérdés, hogy ne tűnjenek olyannak, mint az egy-egy téma köré szerveződő civil szervezetek. Feladatuk, hogy alternatívát állítsanak minden szakpolitika tekintetében és azokat képviseljék a számukra adott térben, ne csak reagáljanak a gyanús pénzköltésekre. Ez különösen azért fontos, mert a rendelkezésre álló erőforrások és a médiatámogatás különbsége miatt a természetesnél is élesebben elvált a kormányzati és az ellenzéki politizálás dimenziója. Nem nélkülöz minden alapot az a benyomás, hogy miközben a kormány az EU-t érintő kihívásokról tárgyal és népesedéspolitikai döntéseket hoz, az ellenzék hirdetőoszlopokról és karórákról tart sajtótájékoztatót.

Mindannyiunk érdeke, hogy olyan országban éljünk, amely lehetőségeit nem emészti fel a már az állam működésének részévé vált korrupció. A korrupció elleni harc önmagában azonban nem vezethet sikerre, ellenben növeli az általános bizalmatlanságot a politikával szemben. Az ellenzéki pártok szempontjából szükség van tehát ezen túlmutató, proaktív elképzelések bemutatására, hiszen az ő szavazóik és a megszólítani kívánt bizonytalanok a leginkább kiábrándultak közé tartoznak.”