Új vendég Nyugaton: a félelem

„Újságírókkal gyakran előfordul, hogy amikor egy témán dolgoznak, az alanyok nehezen akarnak kötélnek állni, de amikor végül verejtékes munkával megszületik a cikk, utólag tömegével jelentkeznek olyanok, akiknek vannak hasonló történeteik, és ezt el is akarják mondani. Így jártam én is a kölni utamat követően – magyarok tucatjai jelentkeztek Nyugat-Európából, hogy meséljenek arról, mekkorát változott az életük a tavalyi migrációs hullám után. Egy közös jellemzője van ezeknek a történeteknek: a félelem. És nem – vagy nem csak – a migránsoktól, hanem valami olyasmitől, amitől a szabadnak és demokratikusnak gondolt Nyugaton egyáltalán nem kellene tartani: a politikai korrektség diktatúrájától, a saját tévedhetetlenségének hitében megrészegült elittől. (…) 

Nagyon úgy tűnik, hogy Németországban – de talán egész Nyugat-Európában – a willkommenskultur, vagyis a migránsokat kitörő örömmel fogadó hurráoptimizmus helyét átvette az elhallgatás kultúrája. A hatalom abban a tévhitben van, hogy amiről nem szabad beszélni, az nem is létezik – lehet, hogy ez működött az elmúlt évtizedekben, de most kudarcosnak tűnik a stratégia. Angela Merkel népszerűsége soha nem látott mértékben zuhan: a ZDF mérése szerint Köln után radikálisan megváltozott a közhangulat az országban, és 46-ról 60 százalékra ugrott azoknak az aránya, akik szerint Németország nem tud megbirkózni a menekültáradattal. A kancellár menekültügyi tevékenységével elégedetlenek aránya 56 százalékra emelkedett (decemberben ez még csak 49 százalék volt), és ma már csak a megkérdezettek kevesebb mint 40 százaléka gondolja azt, hogy a politikus jól végzi a dolgát ebben a vonatkozásban. A felmérések ellenére Merkel asszony optimizmusa töretlen: egy keddi rendezvényen Berlinben arról beszélt, hogy a németeknek egyensúlyt kell találniuk, és nem lehetnek túl gyorsan pesszimisták. Szerinte országa kezelni tudja a problémát, de idén már érezhetően csökkenteni kell a hozzájuk érkező migránsok számát.

Tegnap láttam egy elgondolkodtató videót, amely az Európai Parlament polgárjogi bizottságának ülésén készült, ahol a dán kormány azon tervéről vitáztak, hogy elvegyék a segélyt kérő migránsok értékeit, és ebből fizessék az ellátásukat. Az ülés végén a belga liberális Louis Michel vörös fejjel kiabálni kezdett, és még az őt rendreutasítani akaró ülésvezetőt, Gál Kinga fideszes EP-képviselőt is leordította. A magából kikelt politikusnak azt volt a baja, hogy szerinte nem tudták kellőképpen földbe döngölni a dánokat, akik megengedhetetlenül viselkednek a migránsokkal szemben. És lám, amikor elfogynak az érvek, jön a kidagadt nyaki erekkel történő ordítozás – ilyenkor még az sem probléma, ha a cél érdekében egy nőt, jelesül a magyar képviselőt kell megalázni.

Azt hiszem, nem túlzás kijelenteni, hogy Nyugat-Európa politikai elitjének nagy része megbolondult.”