„A történtek három teljes napig nem törték át a német sajtó hírszerkesztőinek ingerküszöbét. Érdekes: amikor Bicskén egy menekült a sínek közé lökött egy gyermekes nőt, akit a rendőrök megpróbáltak felsegíteni, percek alatt bejárta a világsajtót a »magyar rendőri brutalitás« képe. A német kollégák most nem győznek bocsánatot kérni, de még mindig megy az egyrészt-másrészt mindent összemosni próbáló szerecsenmosdatás. Először azt mondták, nem frissen érkezett menekültek voltak az elkövetők, inkább pár éve itt lébecoló (mit ad isten, munka nélküli) bevándorlók lehettek az elkövetők, de most már azt is tudjuk, legalább heten közülük tavaly érkeztek a kontinensre.
Egyébként egyáltalán nem fontos, mikor érkezett Európába ez a randalírozó csőcselék. Ha évekkel ezelőtt jöttek, annál inkább bizonyítják, hogy egyáltalán nem működik az integráció, a másság nem mindig szép, hanem komoly közbiztonsági és egyéb kockázatot rejt magában. Ha frissen jöttek, elég annyit mondani, nem pont így szokták kifejezni a befogadásért érzett hálát.
Régóta mondom: egész egyszerűen nem vagyunk kompatibilisek egymással, és ez főleg akkor derül ki, amikor ezeknek az embereknek a tömege elér egy kritikus szintet. Amikor már ők érzik magukat többségben, akkor a saját szabályaik szerint akarnak élni. Az ő világukban az egyedül utcára merészkedő nő közpréda: emlékezzünk csak, mi történt a kairói Tahrír téren a nyugati sajtó által euforikus állapotban taglalt tüntetések idején? Magyar újságírónő is beszámolt arról, hogy halálfélelme volt, amikor tömegével kezdték tapogatni a férfiak. Micsoda paradoxon: miközben a jogaikért mentek tüntetni a térre, a férfiak egy része megerőszakolta a velük együtt tüntető nőtársait. És nem csak őket: az amerikai CBS munkatársát és egy holland újságíró kollégát is.”