„Van, amikor a valóság könnyedén felülmúlja várakozásainkat. Ebben a Budapesttől alig ötven kilométerre található kisvárosban ilyesmi történt velünk. Az élmény erősebb volt, mint amire számítottunk, és nem is kicsivel. Lehetett volna semmi különös is pedig. Egy épület, amelyet a XIX. század vége felé emeltek a bárói rangot kapott Schossberger család megrendelésére – egyes források Ybl Miklóst említik építészként, másutt azt írják, Bukovics Gyula tervezte –, neoreneszánsz stílusban. Romlása a második világháborúban kezdődött, volt német, majd szovjet főhadiszállás, a hetvenes évek közepéig iskolaként használták, később üresen állt, egy állami vállalat kezelésébe került, elhanyagolták. Felújítása 2005-ben kezdődött, itt-ott javítottak az állapotán, de hangulatából eddig még semmit sem veszített. Látogatható, bejárható, élvezhető, szerethető. Az első alkalom óta muszáj visszajárnunk rendszeresen. Legutóbb egy napsütéses őszi hétvégén tettük meg ezt, a fotók akkor készültek.
Hányszor lesz módunk újabb ismétlésekre, nem tudható. Aprópénzért kelt el a turai mesekastély, írta december közepén a 444.hu. A ciprusi hátterű Turai Kastély Kft.-é volt, a titokzatos vásárló kétszázmillió forintért juthatott hozzá. Hogy mik a tervei, arról még nem szóltak a hírek. Annyit sejteni, hogy teljes felújításban gondolkodik. Csodaszálló lesz-e a mesekastélyból, vagy valami más, egy-két év múlva talán kiderül.
De hogy egy fejezet véget ér, és minden más lesz azután, az szinte bizonyos. Úgyhogy nézzék csak meg mostanában. Addig, amíg még ilyen. Amíg még nem válik csillogó luxusjelenné a romjaiban is lenyűgöző múlt. Siessenek.”