Négy olaszrizling ’13-ból

Az ilyesfajta szűk merítés által bemutatott fajtasokszínűségből azért célszerű levonnom pár következtetést. Először is: Teljesen felesleges a fajtát a szegről-végről félnévrokon rajnaihoz hasonlítani, már ha túl akarunk merészkedni azon, hogy a bor hogyan kontextualizálja a másik bort. Másodszor is: A fajtából kihozható borstílusok számossága gyakorlatilag meghatározhatatlan. Ez ugye nem azt jelenti, hogy szerteágazóan zseniális, világszinten kalaplengetést érdemlő fehérborok szűrődnek belőle, sokkal inkább azt, hogy a hazai ízlés szélesebb igényei kielégíthetők, a fröccsalaptól indulva az izomcsúcsokig. Harmadszor pedig nyilvánvalóan tűnik, hogy a fajta kiváló stílusmutató alapként működik, melyet – a szükségesen optimális körülmények között – elég jól fel lehet használni arra, hogy a borász megmutassa a pincestílust, a termőhely pedig az adottságokat. Semmiféle túlburjánzó és korlátozó fajtajelleg nem zavar be ugyanis. Persze az is lehet, hogy az itt levont konzekvenciák tévesek, engem meg jól félreinformáltak a tapasztalataim.”