Így született meg a magyar államadósság

Kádár Fekete hitele

A magyar államadósság keletkezése (1973-1989)

A rendszerváltás környékén vitatéma volt, hogy mitől nőtt meg az ország adóssága ennyire. Néhány kritikus szerint a növekedést nem a reálszféra, hanem a pénzügyi szféra okozta. Azonban ezek a vélemények nem voltak részletesen alátámasztva, illetve leginkább le lettek söpörve.

Az általánosan elfogadott nézet máig az, hogy a 1973-as olajárrobbanás miatt megnőttek az olajárak, az ország cserearányai romlottak, viszont a Kádár-rendszer mindenáron el akarta kerülni a kiigazításokat, ezért a külföldi kölcsönök felvételét választotta. Ráadásul épp ekkor az olajexportáló országok megnövekedett bevételei miatt dollár likviditásbőség volt a világpiacon, amely kereste a helyét.

A Pénzriport legfrissebb, 55 oldalas tanulmányában az 1973-1989 közötti időszak államadósság növekedésének okait elemeztük részletesen. Megjelöltük a számításhoz felhasznált az összes adat forrását. Az egész számítás nyomon követhető lépésről lépésre. A tanulmány elérhető itt.

Az eredmények alapján a jelenleg elfogadott narratívából szinte semmi sem igaz:

A „Kádár-rendszer túlfogyasztása” nem volt több, mint közel 0,5 milliárd dollár. A túlfogyasztás kamataival együtt is nagyjából 4 milliárd dollár lehetett.

Az igazán nagy tétel az árfolyamveszteség volt, amelynek mértéke közel 10 milliárd dollárt tett ki. A jegybank a lehető legszerencsétlenebb módon választotta meg az eladósodás devizáját:

• 1973 és 1980 között a svájci frank volt a meghatározó – amelynek árfolyama két és félszeresére erősödött a dollárhoz képest;

• 1981 és 1984 között a dollárban felvett adósság aránya nőtt – viszont ebben az időszakban a dollár trendszerűen erősödött;

• 1985-től a japán jen és német márka súlya nőtt – ezek árfolyama megduplázódott néhány év alatt.

Amit a közgazdaság-történeti könyvek 1973-1979-es „első eladósodási hullámnak” illetve 1985-1987-es „második eladósodási hullámnak” neveznek, az nem más, mint a svájci frank, illetve a japán jen erősödési hulláma a dollárhoz képest.

Bár nincs jelentősége az adósságnövekedés szempontjából, de a „világgazdasági dollár likviditásbőség” narratíva sem tűnik helyesnek, tekintve, hogy a '70-es években az adósság döntő részben svájci frankban volt.

Sőt, végül már abban sem vagyunk annyira biztosak, hogy a „cserearány-romlás” bármilyen hatással lett volna az eladósodásra.

Magyarországra az olajár emelkedés valójában csak 1975-től jött be, mivel a KGST-piacokon nem érvényesült azonnal a világpiaci árváltozás. Így elgondolkodtató, hogy az adósság miért kezd el robbanásszerűen nőni már 1974-ban.

A külkereskedelmi egyenlegeket szemügyre véve azt láttuk, hogy épp azokban az években ugrik meg a hiány, amikor a legnagyobb árfolyamveszteségek voltak: 1978-ban és 1986-ban. Ráadásul ezekben az években nem volt magasabb az olajár sem. Az a gyanú merült fel bennünk, hogy a jegybank külkereskedelmi hiánynak könyvelte el az árfolyamveszteségek egy részét. Ez egyelőre egy feltételezés, amelynek szeretnénk részletesen utánajárni, és kérni az 1978-as és 1986-os folyó fizetésimérleg-adatok felülvizsgálatát. Ha a gyanúnk beigazolódik, az egyúttal azt is jelenti, hogy az egész időszak alatt semmilyen túlfogyasztás nem volt, sőt, az ország külkereskedelmi többletben volt.

Miért van az egésznek ma jelentősége?

A mai államadósság egy dolgozóra vetítve közel 6 millió forint. Az állomány nagyobb része valójában a rendszerváltáskori állományra vezethető vissza. Azaz a mai államadósság leginkább a rendszerváltás előtti jegybank rossz devizaválasztásának „köszönhető”.