Született (dzsihádista) feleségek? – Nők a dzsihádista mozgalmakban

„A mudzsáhida – azaz női dzsihádista – elnevezést a korai iszlám történetírói használták először, azokat a nőket nevezve így, akik a Próféta oldalán harcoltak, illetve akik Mohamed halálát követően részt vettek az iszlám terjeszkedő háborúiban, vakmerő, gyakran közelharcot kívánó cselekedeteket hajtva végre. Az elmúlt években számos olyan erőszakos bűncselekményre volt példa, amelyet nők követtek el, radikális vallási és nemzeti-felszabadító ideológiák nevében. Gondoljunk például a moszkvai metróban, robbantó két dagesztáni származású öngyilkos merénylő nőre (2010. március 29.), a csecsen sahídákra (női öngyilkos merénylőkre), az Egyesült Királyságban 2010-ben egy parlamenti képviselőre késsel támadó 21 éves brit muszlim nőre, illetve az idén novemberben lezajlott párizsi terrortámadást követő razzia alatt önmagát felrobbantó 26 éves Heszna Aibulahszenre.

A helyi – palesztin, afgán, iraki, kurd, csecsen, tamil- konfliktusokban harcolók mellett másfél évtizede zajlik az európai és amerikai nők beszervezése, ami a globális dzsihádizmus térnyerésével immár a Nyugaton elkövetendő merényletek célját szolgálja. A radikális ideológia fiatal nőket is szép számban képes megszólítani, ezért is szükséges az iszlám nevében elkövetett erőszakos cselekedeteket alátámasztó narratívákat közelebbről megvizsgálni.

A nők alkalmazásának vallásjogi igazolása

A magukat nemzeti felszabadítónak valló, a vallási célokat hangoztató illetve a globális dzsihádot hirdető mozgalmak különböző érvrendszerekkel és eltérő mértékben alkalmaznak női öngyilkos merénylőket. A nemzeti mozgalmak, mint a Kurd Munkapárt vagy a Tamil Tigrisek gerillái számára a nők részvétele elsősorban taktikai kérdés, vallási igazolást nem keresnek, soraikban a női merénylők létszámukat tekintve magasan felülreprezentáltak. A nemzeti célokat vallási retorikával is alátámasztó csoportok – mint például a csecsenek és a palesztinok – esetében a nők aránya alacsonyabb, és szerepükre vonatkozóan vallásjogi érvelés is megjelenik. A palesztinok esetében a szekuláris-nacionalista csoportok tagjai alkotják a női elkövetők túlnyomó többségét, míg a vallási ideológiára alapozók esetében ez az arány jóval kisebb.

A nők harcban vállalt és vállalható szerepe, különösen a dzsihádista körökben vitatott, hiszen a Korán nem tartalmaz erre vonatkozó konkrét útbaigazítást. Az ezredfordulón születtek az első hivatalos állásfoglalások, elsősorban a palesztinok küzdelmével kapcsolatban. Ezekben még nagy hangúlyt fektettek az olyan járulékos szempontokra, hogy az elkövetőnek egyedül, kísérő nélkül kell utaznia, valamint le kell vennie a hidzsábot. A támogató vélemények ekkor még feltételül szabták, hogy a merényletet meg kell előznie muszlim területek elleni támadásnak, mert az iszlámban kalifai irányítás nélkül csak védekező háború lehetséges. Ám veszély esetén az Istennek járó engedelmesség közvetlenül érvényesül, felülírva a társadalmi hierarchiát. Ezt szemléletet tükrözi a Hamász 1988-ben kiadott chartájának (»Az Iszlám Ellenállás Alapokmánya«) 12-ik cikkelye: »[a]z ellenséggel való szembeszegülés, valamint annak visszaverése, minden egyes muszlim férfinak és nőnek a személyes kötelessége. Egy nő a férje beleegyezése nélkül is részt vehet a kűzdelemben, amint a rabszolga is: nincs szükség a gazdájának az engedélyére«. Napjainkban a Hamász öngyilkos merénylői között kevés a női elkövető, bár támogatják a női végrehajtók bevonását.

(...)

Nő a veszély?

Az utazás az ISIS birodalmába súlyos tévhiteken alapul és egy nő számára nagy valószínűséggel egyirányú utat jelent. Számos olyan esetre derült fény, amikor az ISIS férfi tagjai bántalmazták a lányokat, vagy szökési kísérletük miatt megölték őket.

A tények figelembe vételével két következtetés is levonható. Egyrészt nagyobb hangsúlyt kell fektetni a nők szerepére a biztonság(politika)i elemzésekben, másrészt ajánlatos a nőkre vonatkozó, azaz gender-specifikus megelőző intézkedések foganatosítása a radikalizálódás megelőzésében. A radikalizálódás vallási érvrendszerét elsősorban a totális háborút megkérdőjelező vallási vezetők tudják érvényteleníteni. A romantikus, utópisztikus ideálok hajhászását pedig azok a történetek fékezhetik meg, amelyek olyan fiatal lányokról szólnak, akik maguk is megjárták a muhádzsir útját és kiábrándulva érkeztek vissza, miután saját bőrükön tapasztalhatták az ISIS uralmának minden borzalmát.”