Senkire sem csapják rá az ajtót

„Ha tehát felmerülnek valamilyen konkrét specifikus kisebbségi problémák, mint például a kisebbségi kultúra támogatása vagy a vasúti táblák kérdése, a Sieť kezelné ezeket?

Ez természetesen nem képezi a programunk lényegét, hiszen az a mindenki számára működő állam elve. Lehet, hogy ezt most egy kissé különös és paradox módon ragadom meg. Amit a nők jelenlétén a közszolgálatban hozadékként értékelek, az az empátiára való fokozott készség, a készség a megegyezésre, az összekötésre. A tény, hogy a listánk első tíz helyén öt nő van, megadja azt az előfeltételt és reményt, hogy valóban sikerül a problematikusabb témákban is összekötnünk az embereket, mintsem polarizálni és lövészárkokba kényszeríteni őket. Ezt a régi politika szörnyen hosszú ideje műveli, minden egyes alkalmat kihasználva az összeveszésre, mert a politikusoknak az ez érzésük – és lássuk be, ezt a média előszeretettel váltja ki bennük –, hogy egyedül csak konfliktusokon keresztül kerülhetnek a kamerák elé. Ami a figyelmet rájuk irányítja, az a konfliktus, hogy egymás torkának esnek. A férfi politikus ösztönösen keresi az összetűzés lehetőségét. Úgy gondolom, kissé le kellene nyugodnunk, és kicsit jobbnak kellene lennünk egymáshoz. Kedd este a cseh televízióban voltam, ahol a magyar házelnök kijelentéseiről kérdeztek a Beneš-dekrétumok kapcsán. (Kövér László magyar házelnök azt mondta, Szlovákiát és Magyarországot nem szabadott volna felvenni az EU-ba, mert a kollektív bűnösséget képviselő jogszabályokat tartanak érvényben. – A szerk megj.) Azt válaszoltam, ne tegyünk úgy, mint ha ez egy valós téma lenne. Lehet, hogy erről önöknek más véleményük van, én a sajátomat mondom. Ne keressük az alkalmat, hogy megint legyen valami, amin összekaphatunk és véres konfliktust robbanthatunk ki. Ne akarjunk témát csinálni valamiből, ami az emberek többsége számára nem jár gyakorlati haszonnal. Próbáljunk összpontosítani azokra a kérdésekre, amelyeknek valós hatásuk van a mindennapjainkra, ez pedig az egészségügy minősége, az oktatás minősége, az utak minősége, a munkáért kapott bér. Ma mindenki dicsekszik, mennyi munkalehetőség van Szlovákiában. Igen, viszonylag sok van, de az emberek kétharmada az átlagbérnél kevesebbet keres. Az életszínvonal nem emelkedik olyan gyorsan, amilyen gyorsan emelkedhetne.

A legutóbbi népszámlálás kimutatta, hogy rohamosan csökken Szlovákiában a magyarok száma. Ez nálunk azonban mintha senkit sem zavarna. Ön szerint az államnak tennie kellene valamit az asszimilációs trendek megfékezésére?

Én is magasnak tartom ezt a számot, de azt gondolom, hogy a magyar közösségnek megvannak a politikai, kulturális és civil szervezetei, amelyek kezelni tudják a problémát. Mondok egy másik számot is. Négyszázezer ember ment el Szlovákiából – mind szlovákok, mind magyarok – azért, mert nem tudtak itthon tisztességesen megélni. Ez az a szám, melynek zavarnia kellene minden politikust.

Számos szakértő úgy véli, a kisebbségek identitása megőrzésének egyetlen garanciája az autonómia. Ön elképzelhetőnek tartaná az autonómia valamely formáját a szlovákiai magyarság esetében?

Azt gondolom, hogy a kölcsönös párbeszédünkben nagyon kontraproduktív ennek a kifejezésnek a használata, mivel történetileg olyan jelentésekkel terhes, amik nem segítik a dialógust. Nagyon őszinte leszek: úgy vélem, azok a magyar politikusok, akik behozzák a szót a közbeszédbe, elsősorban saját közösségüknek ártanak. Tehát én egyáltalán nem használnám az autonómia szót. Ám ha a döntéshozatal decentralizációjáról kérdez bizonyos ügyekben, az teljesen helyénvaló. Azt gondolom, az önkormányzatoknak nagyobb beleszólást kell kapniuk a döntéshozatalba, hogy azt közelebb hozzuk az emberekhez.”

(Radoslav Procházka a legnépszerűbb szlovákiai jobboldali párt, a Sieť elnöke)