2005-ben azt gondoltuk, véget ért a XX. század legnagyobb mítosza. George Lucas azt mondta, befejezettnek tekinti a Star Wars-filmek ciklusát, és semmi okunk nem volt hinni benne, hogy valaha is tovább meséli messzi galaxisának történetét.
„Mark Hamill 2004-ben idézte fel a fenti párbeszédet, amely 1976 tavaszán játszódott le közte és George Lucas között a tunéziai sivatagban, a legelső Csillagok háborúja-film forgatásán.
Ahogy a Star Wars története és elmúlt negyven évének minden fejezete George Lucasszal vette kezdetét, úgy ennek a történetnek — ennek még utoljára — szintén vele kell elkezdődnie.
»Sosem hajszoltam igazán a pénzt. Sokkal inkább voltam filmkészítő. A pénz, amit kerestem, arra kellett, hogy megóvjam a filmjeim fölötti kreatív szabadságot« — nyilatkozta a rendező 2013-ban egy Bloombergnek adott interjúban. Lucas pályáját örökre meghatározta, hogy első két filmjét, a THX-1138 című sci-fit és az American Graffitit akarata ellenére megvágta a stúdió, ezért harmadik munkájánál, a Csillagok háborújánál lemondott a rendezői gázsijáról, hogy cserébe maga birtokolja a folytatás jogait. Ez a húzás egy életre gazdaggá tette, és soha többé nem függött egyetlen stúdiótól sem.
A páratlan alkotói szabadság egyszerre volt áldás és átok Lucas későbbi pályáján. Olyan zseniális folytatást tudott szülni, mint az 1980-as A Birodalom visszavág, és olyan kontrollálatlan félresiklást, mint az 1999-es Baljós árnyak.
Az ezredfordulón készített, magánvagyonából finanszírozott második Star Wars-trilógiát Lucas rossz szájízzel fejezte be. Saját bevallása szerint is megviselték az előzmény filmek kapcsán őt ért kritikák. Bár a hetvenes évektől kezdve kilenc és tizenkét epizódos Star Wars-sagáról is álmodott, eldöntötte, hogy a hatodik film után nem folytatja. »Amíg nem volt internet, addig nem volt ilyen gond. De amióta létezik a világháló, meglehetősen rosszindulatúvá és személyeskedővé váltak ezek a dolgok. Ilyenkor felteszem a kérdést: mi szükségem van nekem erre?«”
Az elmúlt százhúsz évben öt államalakulathoz tartozó Csallóközben már a klub puszta működése is csodának számít, ám a DAC a megmaradás és a nemzeti összetartozás szimbóluma lett. Dunaszerdahelyi beszélgetés Tősér Ádámmal, a kerek születésnap alkalmából a sportklubról készült egész estés dokumentumfilm rendezőjével és Nagy Krisztiánnal, a DAC kommunikációs vezetőjével.
A volt EP-képviselő szerint az elmúlt mintegy száz évben a külső erők megtalálták azokat az ágenseket, akik belül tudtak zavart kelteni vagy idegen érdekeket megjeleníteni.
A nem túl bizalomgerjesztő előzetes ellenére a Demjén Ferenc dalaira komponált Hogyan tudnék élni nélküled? közelről sem olyan rossz, ami főleg a szerethető, szimpatikus szereplőknek és a jó ízléssel adagolt zenei betéteknek köszönhető.
Az angol beteg című film magyar főhősének valódi élete lenyűgöző, interaktív albumot ihletett: tartalmában és esztétikájában is méltó ajándék kerülhet a karácsonyfák alá.
Magyarországon is bemutatták a DAC filmet, a dunaszerdahelyi futballklubról szóló mozit, amely a felvidéki magyarság közösségteremtő erejének szimbólumává vált.
Az Emilia Pérez című francia bűnügyi musical ezzel együtt tíz jelölést zsebelt be.
Minden nap délután kettőkor és ötkor nyitják meg a vásárlási lehetőséget.
Az EB Magyarországi Képviselete azt írta, az uniós bíróság ítéletének tartalmával a magyar sajtóban és közéletben számos félreértés és tévhit terjedt el.
