Tarlós István megtáncoltatta a csodálatos olasz filmcsillagot
„Kicsit várni kellett rá, de csak összejött” – emlékezett vissza a volt városvezető.
Rendkívül nyomasztó ez a regény, viszont a maga nemében zseniális: groteszk, mégis hiteles, túlzásai valójában nem is túlzások, és mindeközben kíméletlenül tárja fel az ostoba emberi kegyetlenség mélységeit.
„Kaja, hatalom, kaja, szex, hatalom, kaja, kaja, hatalom. És még hatalom. Ösztönszerű, állatias és brutális tettek, melyeknek csak ennyi áll a középpontjában. Ez a valódi sötétség: nem az áram nélkül maradt csillárok és közúti lámpák, nem a tévék és számítógépek villódzó fényének hiánya. Az erősebb, a kegyetlenebb, a vérszomjasabb marad életben – a gyengék, a vajszívűek halálra ítéltettek. A legszörnyűbb az egészben pedig a hitelessége, az életíze: Neff az emberiségből sebészi pontossággal metszi ki a brutalitásból, ostobaságból és erőszakból összegyúrt, lázas nyúlványokat, és a maga véres valójában nyújtja elénk ezüsttálcán.
A szereplőink vegyes figurák: van köztük például velejéig romlott szemétláda, áldozatból átvedlett őrült gyilkos, a logika útját követő enyhén nárcisztikus karakter. Mindannyian a túlélést harcolnak, de amíg egyiküket legszívesebb a lehető legközelebbi fejezetben holtan látnánk, másnak szurkolunk, hogy sikerüljön végre kievickélni ebből a rémálomból.”