A dolgom a szülés

„Nehezen tudom elképzelni, valaki miért dönt úgy, hogy érdemes megmondania, hogy másvalaki – egy másik felnőtt ember, tök mindegy, hogy férfi vagy nő – miként élje az életét. Mert ezekkel a megmondásokkal nem az a gond, hogy valakik szerint a szülés nagyszerű dolog. Például én is azok közé tartozom, akik szerint szülni nagyon klassz, kétszer próbáltam, és bevált. És én is szomorú vagyok, hogy fogy a magyar, és azt gondolom, a gyerek valóban csodálatos jelenség. Még úgy is, hogy néha hajnali fél ötkor, amikor ébresztenek, azért mást szoktam gondolni.

De mondjuk a munkámat is nagyon szeretem, meg a kapucnis pulóvereket is, sőt, az önmegvalósításomba az is belefér, hogy 36 évesen rendszeresen kosárlabdázom, elkezdek megtanulni egy másik nyelvet vagy elutazom egyedül pár napra, sőt az is, hogy nem szülök harmadik gyereket. Vagy igen. Mert a szüleim arra neveltek, hogy vizsgáljam meg a rendelkezésemre álló lehetőségeket, körülményeket, és ezeknek megfelelően hozzak döntéseket.

De még ennél is jobban belém nevelték, hogy ha lehet, akkor legyek szabad és boldog.

Mert a lényeg ezekben a dolgokban éppen az, hogy eldönthetem, hogy választok közülük vagy éppen hogy nem választok, hanem több dolgot csinálok egyszerre. Például dolgozom és férjezett családanya vagyok. Vagy nem.

Az aggályos ezekben a megmondásokban az, hogy atyáskodóan nyilvánítja ki mások helyett, hogy nekik mi a jó, és mi a dolog, kinek mi a dolga. Függetlenül attól, hogy az adott ötmillió ember egyenként mit szeretne, vagy képes-e teljesíteni az elvárást.”